Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Majdnem minden kitűnő, de kicsit túlárazott

Aqua Villa Eger EgerAqua Villa Eger Eger a térképen

2020. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2020. június 26.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Három csillagos szálláshely, bájos kis kastélynak kinéző épület, mögötte meglepően hangulatos kerttel, ahol – ez kiemelendő az egri parkolási nehézségeket látva – a vendégek parkolhatnak. És valóban látszik a belső tereken is, hogy frissen van felújítva.
A fogadtatás végtelenül kedves, és a recepciós hölgyek a későbbiekben is rendkívül megértőek, segítőkészek. Mégis van egy-két apróság, ami elválasztja a házat az öt szívecskés minősítéstől:
- A szobák mérete az emeleten, ahol erkély is van, olyannyira különböző, hogy az elsőre megmutatott kifejezetten szűkös volt, másikat kellett kérnünk. Kaptunk!
- Ott viszont a fürdőszoba olyan pici, hogy szinte csak oldalazva lehet bemenni, és együtt van minden a tenyérnyi helyen: mosdó, WC és zuhanyfülke. A zuhanyfülke ajtaja alatt pedig kifolyik a víz. És ha éjjel kimegy valaki a mosdóba, jobb, ha nem gyújtja fel a villanyt, mert utána 20 percig jár hangosan a szellőztető/szagelszívó berendezés.
- A reggeli nem svédasztalos, de mert most alig volt vendég a hotelban, ez nagyon is érthető. Ehelyett széles választékból lehet a pincérnél rendelni. Csakhogy a két pincér, akik váltják egymást, nagyon is eltérő mennyiséget, minőséget szolgáltat...?!
- Összességében tehát kicsit túlárazottnak érezzük a két főre, egy éjszakára, reggelivel 35 ezer forintos szobaárat, mégis:
Ha újra Egerbe jönnénk, csak itt szállnánk meg. Kulturált, makulátlanul tiszta hely, csendes környéken és közel van a látnivalókhoz.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:
Szolgáltatások:
Étkezés:
Elhelyezkedés:Kiváló
Fényképek (4)
Aqua Villa Eger Eger - Külső képAqua Villa Eger Eger - KörnyékAqua Villa Eger Eger - BelsőAqua Villa Eger Eger - Belső

Aqua Villa Eger további értékelései

2023.08.29a párjával
Kiváló
Nagyon jó az elhelyezkedése, szép a környezet, kedves a személyzet és nem utolsó sorban megfizethető áron van. Valószínűleg vissza térünk még, mi szerettük nagyon.
2021.09.02a párjával
Átlagos
Negatívum: A szoba érkezésünkkor tele volt haj és szőrszálakkal. A törölközők régiek, kicsit már szürkések és kopottak. A reggeli minősége és választéka közepes, inkább gyenge. Pozitívum: A személyzet a kérésünkre készségesen újra kitakarított. A szálloda elhelyezkedése kiváló, nagy tágas...
2020.10.17a párjával
Kiváló
Hol is kezdjem? Újra megszálltunk itt, már talán említettem nyáron, hogy milyen szép lett a szálloda a felújítást követően.Most mikor becsekkoltunk több meglepetés is ért. A recepciós Hölgy felkísért a szobánkba, ott átadta a kulcsot, és mondta ha bármit tehet értünk csak szóljunk. A szobában...

Az Aqua Villa Eger legnépszerűbb csomagjai

Aqua Villa Eger Eger - Napi árak reggelis ellátással (1 éjtől)
Napi árak reggelis ellátással (1 éjtől)
29.331 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
2024.12.30-ig
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Silver Hotel Hajdúszoboszló - Legjobb ár félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval
2024.07.01-ig
Silver Hotel Hajdúszoboszló
91.620 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Hotel Kapitány Sümeg - Kedvezményes ajánlat
Kedvezményes ajánlat
2024.08.09-ig
Hotel Kapitány Sümeg
105.280 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Hotel Nagyerdő Debrecen - Debreceni ízelítő
Debreceni ízelítő
2024.08.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen
70.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval