Jó
2016. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. január 26.Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy Valentin-napi foglalás keretén belül érkeztünk ide 3 éjszakára pár éve.
A hotel maga annyira egyedi, hogy amiatt bátran mennék vissza. Szépséges kert, a várostól picit távol és az alagútrendszeren megközelíthető helyiségeknek köszönhetően télen sem didereg az ember.
A folyosókon az egri szőlőfajták képei, leírása, feldolgozási módjai vannak kitéve, elkalandozik az ember útközben, így lassabban ér célba :)
Sajnos viszont vannak hiányosságai. Az egyik a szoba.
Elég leharcolt bútorokkal és szörnyű hangszigeteléssel alakították ki őket, reggel 7-kor az emeletekkel lejjebb a folyosóra játék céljából kiengedett gyerekek visítozására ébredni nem volt pihentető.
A fürdőjét ecettel takaríthatták, mert sehogy se sikerült kiszellőztetnünk belőle a szagát és amellett hogy nagyon picike volt, a vízkő és penész itt-ott bevette a helyiséget.
A másik a wellness-részlege. Szintén leharcolt, régies és nem túl higiénikus kinézete van. Mi a medencéjébe be se mentünk, de a csomagban volt egy páros pezsgős jakuzzizás egy külön kis szobában. Beültünk ugyan, de feszengve vártuk, hogy vége legyen, mert nem éreztük túl komfortosan magunkat a nem éppen új pezsgőfürdőben.
Viszont amit kiemelnék, az a szervezett borkóstoló volt. Ez nem volt a csomagban, külön fizettünk érte, és mivel más nem jelentkezett rá, ezért olyan privát borkóstolót kaptunk sajtokkal, kolbászokkal, földi jókkal, hogy másnap befizettünk még egyre.
Az ételek finomak voltak, viszont a személyzet kissé flegma és csak a kötelezőt tették meg, azt is lassan.
Ha felújítanák kicsit a szobáit és a wellness-részleget, ezer örömmel mennék vissza.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Szent István Hotel további értékelései
2026.08.22gyerekekkel
Jó
![]()
4 éjszakát töltöttünk itt a gyerekekkel. Alapvetően jól éreztük magunkat, a szálláshely jó volt, a park gyönyörű ❤️ A wellness tökéletesen megfelelt,gyerekek imádták. Az étkezések bőségesek, a választék is megfelelő volt. A pub-ban dolgozó srácok nagyon barátságosak,kedvesek...
2026.08.10egyedül
Átlagos
![]()
Az étteremben nem lehetett megmaradni a melegtől egész héten. 40 fokos hőség és senki nem foglalkozott ezzel a problémával mindaddig, amíg pénteken nem volt egy nagyszabású lakodalom. Azonnal volt klíma! Nagyon elszomorító, hogy a vendég nem számít! A lakodalom éjjelén pedig egész éjjel nem...
2026.08.09a párjával
Kiváló
![]()
Idén már másodszor voltam a szálloda vendége,először tavasszal és most a juliusban is, annyira szuperül éreztünk magunkat és a csodálatos szállodát megakartam mutatni a lányomnak, hogy vele augusztusban, 3-x. újra ellátogatunk.A kert fantasztikus, gyönyörű tuják között vezet az út 3-4m magasak...
A Szent István Hotel legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes ajánlat
79.990 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Október 23.
119.980 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
91.232 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
98.100 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval