Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Megtaláltuk a legolcsóbb helyet a Salirisben

Saliris Önkiszolgáló Étterem EgerszalókSaliris Önkiszolgáló Étterem Egerszalók a térképen

2020. októberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2020. november 22.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Ahogy többen is említették már a korábbi értékelők közül, a meglehetősen drága és elegáns Saliris-komplexumban található egy olyan hely, ahol tiszta, kulturált körülmények között korrekt áron lehet finom ételeket enni. A fürdő szálloda felőli bejáratánál, a kávézó mellett található ez az önkiszolgáló étterem, amely bővített ebédidőben tart nyitva. Akár a szállóvendégek, akár a fürdő látogatói tudnak itt ebédelni, a fizetés a belépőjegyként szolgáló karszalaggal történik.
Azt nem tudom, hogy az étel ugyanarról a konyháról, ugyanazon szakácsok kezei közül származik-e, mint a szállodában a 6. emeleten található remek Pinot Noir étterem esetében, minden esetre itt is frissek, jól készültek, jól fűszerezettek, szóval finomak voltak az ételek, igaz, itt inkább egyszerűbb, jól ismert fogásokkal lehet találkozni és persze kisebb a választék. Viszont az árak is egész kedvezőek. Pozitívum, hogy vannak olyan ételek, amelyeket a gyerekek is szeretnek, pl. paradicsomleves, milánói spagetti, aranygaluska. A kínálatban 3-4 féle leves (700-950 Ft), tészták (1250 Ft), frissensültek - rántott sajt, sertésborda, csirkemell (1250-1400 Ft, köret nélkül!), valamint 7-8 készétel szerepel: sült csirkecomb, zúzapörkölt, milánói borda, példaképpen (1000-1450 Ft), azaz összességében nincs 1500 Ft-nál drágább fogás, ami szerintem így elég korrekt ajánlat.
Sok asztal van, nincs tumultus, igaz, hétvégén ebédidőben azért némi várakozással lehet számolni a pult előtt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (9)
Saliris Önkiszolgáló Étterem Egerszalók - EgyébSaliris Önkiszolgáló Étterem Egerszalók - Étlap/itallapSaliris Önkiszolgáló Étterem Egerszalók - Étlap/itallapSaliris Önkiszolgáló Étterem Egerszalók - Étel/italSaliris Önkiszolgáló Étterem Egerszalók - BelsőSaliris Önkiszolgáló Étterem Egerszalók - BelsőSaliris Önkiszolgáló Étterem Egerszalók - BelsőSaliris Önkiszolgáló Étterem Egerszalók - BelsőSaliris Önkiszolgáló Étterem Egerszalók - Étlap/itallap

Saliris Önkiszolgáló Étterem további értékelései

2023.01.05gyerekekkel
Gyenge
Az elmúlt 10 évben rendszeres látogatója voltam a fürdőnek. Kifogástalan volt az étterem kínálata és a kiszolgálás minősége is. A mai napon döbbenten tapasztaltam hogy az étterem melletti büfé megszűntették és az étterem területét is lecsökkentették ellenére, hogy idáig is folyamatos sorbaállás...
2019.01.17barátokkal
Jót bárki tudna írni a Salirisről. Én most egy hibára, és annak gyors megoldására reflektálok. Baráti társasággal voltam. A svédasztalos vacsora volt kifogásolható. Nem is annyira a választék, hanem inkább a minőség. A gyümölcs kategória egyes darabjai leginkább a "hűtőházi hulladékra"...
2017.06.01a párjával
Kiváló
A fürdő legolcsóbb helye. Párommal 3200 Ft-ból ebédeltünk meg, ami magába foglalta a főételt, a salátát és a desszertet. Az ételek finomak. Gyakorlatilag annyiért adták a főételt, mint a bárban a limonádét... Az adagok bőségesek. A fürdő első emeletén található az étterem, az étkező része elég...
Népszerű szállások a környéken
Kék Laguna Wellness Apartmanok Egerszalók - Napi árak reggelivel
Napi árak reggelivel
2024.09.01-ig
Kék Laguna Wellness Apartmanok Egerszalók
22.000 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
60.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval