Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Egerszalóki csalódás

Thermál Park Hotel EgerszalókThermál Park Hotel Egerszalók a térképen

Szörnyű 2023. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. augusztus 27.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Érkezéskor sajnos korábban sikerült megérkeznünk a szállásra, mint a szálláshely által előre jelzett időpont volt, de mivel utaztunk már jópár helyre, gondoltuk, nem lesz gond, és talán különös tekintettel a rettenetes hőségre, mégis átvehetjük korábban a szobánkat. Sajnos azonban erre nem volt lehetőség, de a recepción ülő hölgytől ennek okáról nem kaptunk semmilyen tájékoztatást, de még akkor sem, amikor a rekkenő hőségben tett sétánk után az átadási időpont előtt 15 perccel korábban visszaérkezve szerettük volna ezt újra megpróbálni. Csak, miután végül megkaphattuk a szobához a kártyát, akkor említette meg, hogy a szobák ellenőrzéséig nem adhatta át előbb a szobát (hozzátenném, saját szabályzatuk szerint ellentételezés fejében korábban is átvehető a szoba....) Természetesen nem is kérdés, hogy minden szabályt tiszteletben tartunk, különösen, ha annak hátteréről megfelelő tájékoztatást kapunk, de ez itt teljes mértékben elmaradt, ahogy egyébként az igénybe vehető szolgáltatásokról, a csomag részeként elérhető "extrákról" sem kaptunk semmilyen információt, így egyáltalán nem éreztük, hogy vendégközpontú helyre érkeztünk.
A 2. emeleti szoba alapvetően tágas volt, azonban annak tisztasága / korszerűsége erősen megkérdőjelezhető. A fürdőszobában sem a zuhanytálcában, sem a mosdóban nem lehetett "rendesen" leengedni a vizet, így a zuhanyzás és mosakodás, de még a fogmosás is elég körülményesen alakult, ráadásul a mosdó csaptelepe már erősen "patinás" jelleget öltött, ami miatt a víz hatására a mosdó zöld színű lett pár nap után. Takarítást nem kaptunk, csupán a szemetet vitték ki, és időnként "beraktak" egy újabb tekercs WC papírt, amit technikailag mi nem tudtunk cserélni (nem rendelkeztünk a WC papír tartóhoz szükséges nyitó szerkezettel). A leírásban szerepelt, hogy ha 3 napot meghaladó időtartamban tartózkodunk a szálláson, akkor díjmentesen 3 naponta ágyneműt cserélnek, de ez nem történt meg, arról már nem is beszélve, hogy egyébként az ágynemű huzatom már eredetileg is szakadt volt.
A szálláshely medencéi nagyon picik, teltházas szálláshely és teltházas kemping foglaltság mellett nem igazán használható kényelmesen.
Az étkezési lehetőség elfogadható volt. A reggeli nem túl változatos, az egyéb étel allergiákra, egészségügyi gondokra nem igazán koncentrál, ráadásul a kávé automaták (amik a teához és a kakaóhoz is szolgáltatták az alapanyagot) felváltva álltak le / fogyott ki belőlük valami, vagy indultak újra a nagyüzemű használattól. De volt olyan is, amikor konkrétan nem fértünk oda a gépekhez, habár "kifizettük" a fogyasztást.
A vacsorák szintén nem voltak túl változatosak, ám az kétségtelen, hogy nagyon ízletesen főznek.

Összességében számunkra óriási csalódás volt a hely, ár-érték arányban sem jó, messze nem 4 csillagos szolgáltatás, őszintén sajnálom, hogy erre a helyre szántuk a nyaralásunkat.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Gyenge
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:Szörnyű
Kényelem:Gyenge
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:
Elhelyezkedés:Átlagos

Thermál Park Hotel további értékelései

2025.07.14egyedül
Kiváló
Nagyon kedves volt a fogadtatás, szép, tiszta, rendezett a szoba. A welness részleg szuper. Kényelmes, kellemes hőmérsékletű medencék. Az étkezéseknél nagyon kedves, előzékeny pincérek. Az ételek mennyiségével, minőségével nagyon meg vagyok elégedve. Összességében: nagyon jól éreztem magam,...
2025.07.08egyedül
A szálloda csendes,szép környezetben van,pihenésre kiválló.A wellness részlegre ráférne egy kis felújítás.Az étterem félpanziós ellátása nagyon jó volt.A szálloda személyzete kedves és segítőkész volt. A szállodában felújítási munkálatokat kezdtek, ezt a foglaláskor jelezhették volna,a mi...
2025.06.23gyerekekkel
Kiváló
Nagyon elégedettek voltunk a Thermal Park Hotellel. A személyzet profi és kedves, mindig elérhető. Az ételek rendkívül finomak, ízletesek, bőséges a választék. A szoba tiszta, tágas, minden igényt kielégítő. A wellness részleg nem túl nagy, de nekünk kisgyerekekkel maximálisan elég volt. Teljesen...

A Thermál Park Hotel legnépszerűbb csomagjai

 Egerszalók - Senior ár reggelivel (min. 2 éj)
Senior ár reggelivel
40.680 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
 Egerszalók - Október 23. (min. 2 éj)
Október 23.
73.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
 Egerszalók - Senior ár félpanzióval (min. 2 éj)
Senior ár félpanzióval
74.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Egerszalók - Vissza nem térítendő ár reggelivel (min. 3 éj)
Vissza nem térítendő ár reggelivel
57.969 Ft / 2 fő / 3 éjtől reggelivel
 Egerszalók - Kedvezményes ár 3 éjszakától reggelivel (min. 3 éj)
Kedvezményes ár 3 éjszakától reggelivel
64.410 Ft / 2 fő / 3 éjtől reggelivel
 Egerszalók - Október 23. - teljes előrefizetéssel (min. 3 éj)
Október 23. - teljes előrefizetéssel
104.652 Ft / 2 fő / 3 éjtől választható ellátással
 Egerszalók - Vissza nem térítendő ár félpanzióval (min. 3 éj)
Vissza nem térítendő ár félpanzióval
106.449 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Egerszalók - Kedvezményes ár 3 éjszakától félpanzióval (min. 3 éj)
Kedvezményes ár 3 éjszakától félpanzióval
118.275 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Egerszalók - Napi ár reggelivel (1 éjtől)
Napi ár reggelivel (1 éjtől)
22.600 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
 Egerszalók - Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
39.500 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Két ünnep között
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
66.880 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Kedvezményes ajánlat teljes előrefizetéssel
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
81.738 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő - Két éjszakás ajánlat
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
70.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval