Kételkedem

Őszinte leszek, nem ettem Esztergom minden éttermében, de erősen kétlem, hogy ez lenne a legjobb. Ma tudatosan mentem ide, mivel az ittjartam-on ez a legjobb hely a városban, hát csak megkeresem már, ilyent nem hagy ki az ember. Így elkullogtam más éttermek előtt és megvető arcot vágtam, hogy piha, én a legjobba megyek! Nos, hogy is mondjam... a terasz kint tele volt, de a fene akar egy forgalmas út porában enni, így hát inkább bementem. Bent kevesebben voltak. Kényelmesen befészkelődtem egy hatszemélyes asztalhoz, étlap érkeztetett, én meg a májgombóc levest favorizáltam, meg valami bundázott pulykamellet. Nem kellett nagyon soká várni. Egyébként a vendégek zöme szlovák. Hallgattam a ricsajos gyerekeiket. A leves jó volt! Megkérdezték, kérek-e erőset hozzá, kértem. A végére még jobb lett a leves. A gombócok a szokványos rúdról levágott hengerkedarabok voltak, de ízletes volt az egész. A második már nem lett akkora találat. Arra nem készültem, hogy egy hatalmas kupac sajt lesz a tetején, és a több centis hideg sajton kell átküzdenem magam, hogy a húshoz jussak. Meg aztán, azt gondolom, ennek rá kellett volna olvadni a húsra, nem olvadt rá semmi, a sajt győzött, teljesen lehűtötte az egészet. Az alápakolt saláta semmilyen volt, nyers zöldségkeverék. Meg a köret is ízetlen volt, rizs, kukoricával, De azért szófogadó módon megettem. Már csak egy limonádét kértem, kaptam is, végül is citromos volt, oltotta a szomjat, de semmi érdekes. A pincér nem is volt barátságtalan, de barátságos sem, inkább fáradt, vagy unott. Az egyik konyhai dolgozó kijött enni, ocsmány módon könyökölt és tátott szájjal csámcsogott. A konyhából meg néha gyalázatos zene szólt kifelé. A számlában nincs szervízdíj, mondtam, kerekítse fel 7000-re, nem volt elragadtatva a felszolgáló. Hát így jártunk, ő is, én is.