Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nyugodt napok.

Hotel Bellevue EsztergomHotel Bellevue Esztergom a térképen

Kiváló 2014. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. február 1.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Párommal voltam egy három nap-két éjszakás csomagot igénybe véve a szállodában. Az épület nagyon tetszett, különösen belül! Jó a színek összeválogatása, a bútorok, festmények és egyéb berendezések harmonizálnak egymással,
látszik hogy igyekeztek egységes keretbe foglalni az egészet! Ez egyaránt igaz a közös terekre, és a szobákra is! Le a kalappal a belső építész előtt!Mindenhol tisztaság, ápoltság uralkodott. Nagyon bejött a wellness részleg is!A római kori miliőt idéző faldíszítések hangulatossá tették ezt a részt. Nem utolsó sorban szép kilátás nyílt innen a Dunára.
A szobával is elégedettek voltunk, csak azt tudnám róla írni, amit a belső terekről! Két dolgot viszont megemlítenék, ami másoknál is elhangzott: a szoba levegője használatba vételkor hogy úgy mondjam büdös volt! Szerintem ez a központi légfűtésre, vagy szellőztetésre fogható! Utána már nem éreztük, de elsőre elég kellemetlen volt. A távirányító is talán megérdemel egy elemcserét, másra aligha fogható az 1 méteres hatótáv és az alkalomszerű működés. A reggeli és a vacsora mennyisége, illetve a választék minden esetben kifogástalan volt. Ha valami a vége felé járt, azonnal pótolták. Dióhéjban ennyi!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:
Elhelyezkedés:Kiváló

Hotel Bellevue további értékelései

2025.04.28a párjával
Átlagos
A 4 * minősítéshez tartozhatott volna: - törölköző nem volt bekészítve, - fürdőköpeny külön kérendő,fizetős, - az alkalmazottak kettő kivételével ne, túl barátságosak, - a wellness részen a berendezések karbantartást igényelnek , pl. a mennyezeti vízsugaras dögönyöző rozsdás, hatékonyabb...
2025.04.26a párjával
Nagyon szép környezetben különleges, jó fekvésű, de összességében átlagos szálláshely. A WiFi már nem ért el a szobánkig. A Wellness és az étkezés viszont kiváló volt, de a szobai éjjeli szekrényről nagyon hiányzott a kislámpa,,, Esti, éjszakai olvasás emiatt lehetetlen volt ! Ajánlom...
2025.04.14a párjával
Kiváló
Imádtam a kutyás meglepetés csomagot, ez megalapozta az egészet. Nagyon kedves és hasznos gesztus a hoteltől. Egyetlen javaslatom van: az étteremben NE legyen kijelolt kutyás asztal. Mi pl próbálunk mindig úgy ülni, hogy véletlenül se legyünk útban más vendégeknek, a kutyás asztal ezt...

A Hotel Bellevue legnépszerűbb csomagjai

 Esztergom - Felhőtlen pihenés (min. 2 éj)
Felhőtlen pihenés
77.596 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Esztergom - Dunai Élmény (min. 2 éj)
Dunai Élmény
88.096 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Esztergom - Csendes kikapcsolódás nyugdíjas vendégeknek (min. 3 éj)
Csendes kikapcsolódás nyugdíjas vendégeknek
126.894 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Esztergom - Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
49.298 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Esztergom - Relax napok 4+1 éjszaka
Relax napok 4+1 éjszaka
197.190 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Kedvezményes ajánlat teljes előrefizetéssel
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
81.738 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló - Legjobb ár félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
106.646 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Kapitány Sümeg - Kedvezményes pihenés
Hotel Kapitány Sümeg
119.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval