Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Cipőt a cipőboltból

Kőfejtő Vendéglő FertőrákosKőfejtő Vendéglő Fertőrákos a térképen

Szörnyű 2018. júliusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2019. március 12.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Nem ismertük Fertőrákoson az étkezési lehetőségeket előzetesen, így nyári családi nyaralásunk helyszínére megérkezve a szállásadónkat kérdeztük meg, hogy melyik éttermeket ajánlja. Nos, ez volt az, amire azt mondta, felejtsük el, számításba se vegyük. Csak azt nem értem, hogy ha ennyire egyértelműen negatív a vélemény - az itteni korábbi beszámolók is ezt támasztják alá -, akkor hogyan tud még mindig, évek óta működni ez a hely??
Amúgy az elhelyezkedése nagyon kedvező - talán ez lehet a magyarázat? - közvetlenül a kőfejtő mellett, a főút mentén, előtte lekerített, nagy parkolóval. A sorompós bejárat közös a kőfejtő parkolójával. Az étterem nyitva tartása a kőfejtő nyitva tartásához igazodik valamelyest, azzal az eltéréssel, hogy az étterem korábban bezár.
Az egyik napon a gyerekek a szálláson maradtak, és én vállaltam a vacsora beszerzését és házhoz szállítását, gondoltam, teszek egy próbát, annyira rossz csak nem lehet. Hát, ételhez nem jutottam, mert ugyan elvileg még nyitva lettek volna, de már nem óhajtottak kiszolgálni, mondván már nemsoká zárnak (volt még több mint egy óra), de lehet, jobban is jártunk, hogy kihagytuk. A fogadtatás egyáltalán nem volt kedves, pedig egyetlen vendég sem volt.
Próbálkoztam még a helyi kézműves sör beszerzésével is (szigorúan elvitelre), hát kb. olyan fejet vágtak, mintha a cipőboltban akartam volna sört venni.
A berendezés retró, lepukkant, barátságtalan, egyáltalán nem vendéghívogató.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiszolgálás:Szörnyű
Fényképek (5)
Kőfejtő Vendéglő Fertőrákos - Külső képKőfejtő Vendéglő Fertőrákos - Külső képKőfejtő Vendéglő Fertőrákos - Külső képKőfejtő Vendéglő Fertőrákos - Külső képKőfejtő Vendéglő Fertőrákos - Külső kép

Kőfejtő Vendéglő további értékelései

2023.07.15családjával
Szörnyű
Egy kedves idős néni viszi a helyet, aki teljesen szétesett attól, hogy egyszerre 4 asztalhoz is leültek vendégek. Talán a lánya lehetett az a hölgy, aki felvette a rendelésünket és kiszolgált bennünket. Állandóan méltatlankodott, és folyamatosan törölgette a gyöngyöző homlokáról a nyitott...
2021.08.30csoporttal
Szörnyű
Sziasztok! A helyzetünk úgy alakult,hogy betrtünk egy kisebb csoportal a Fertőrákosi kőfejtőhöz,a csoport idősebb tagjai már fáradtak voltak, így kihagyták a kőfejtő túrát.Ezután távoztunk volna de egy ott dolgozó biztonsági ember elkezdte nekünk reklámozni a kőfejtő mellett található éttermet,...
2019.08.24gyerekekkel
Szörnyű
Nagyon rossz döntés volt ide betérni. És még rosszabb döntés volt, hogy az első intő jelnél nem álltunk fel, hanem maradtunk. A hölgy, aki felvette a rendelést, nem írt fel semmit, mi meg merészeltünk négyen négyfélét rendelni. Egy nagy fintor kíséretében odavetette nekünk: "Majd próbálom...
Népszerű szállások a környéken
Palatinus Hotel Sopron - Karácsony
Karácsony
12.23-27.
Palatinus Hotel Sopron
32.769 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Ensana Thermal Sárvár - Wellness élmények előfoglalással
Wellness élmények előfoglalással
2024.11.01-ig
Ensana Thermal Sárvár
81.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től bőv. félpanzióval
Hotel Írottkő K?szeg - Senior pihenés az Alpok lábánál
Senior pihenés az Alpok lábánál
2024.12.24-ig
Hotel Írottkő K?szeg
85.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval