A Zafír fagylaltozó 11-kor nyitott, én háromnegyed után értem oda, gondoltam leülök a buszmegállóban míg kinyitnak, és esetleg eszem egy lángost addig. Így is történt. Egy gombóc málnafagylaltot kértem, miután végre kinyitottak, 550 forint volt, ami átlagos ár érték arány.
A városka központjában működik a Street food nevű egység. Elvitelre kértem egy gyrost, valamiért a pultos hölgy azt hitte, hogy tálat, s ezt visszaigazolva látta abban, hogy arra a kérdésre, hogy kicsi vagy nagy azt válaszoltam, hogy kicsi. De tisztáztuk a félreértést és megkaptam a gyrosomat, mely korrekt-átlagosnak bizonyult. 1600 forint volt. Az összélmény jónak mondható.
A Buszmegálló büfében egy lángost kértem, mely elég gyenge volt, nem kelt meg rendesen, nem volt kellően foszlós ennélfogva, a fokhagyma is gyári fokhagymakrém volt, nem adott egy nagy élményt, de még csak jót se. 670 forintba került. Bár a lángos nem ér többet 2 pontnál, de a kedves kiszolgálás miatt megadom a helynek a 3 pontot.
A Beki Derecske albán péksége, a szokásos szortimenttel. Többnyire mákos cuccokat szoktam venni, aminek otthon örülnek, gondoltam, legyen ezúttal kenyérlángos. Mit is mondjak, nem egy műfajcsúcs, csak jóindulattal lehet neki 3 pontot adni. 550 forint volt, többet nem is ért. Tény, hogy elfogyott.
A Kristály étteremben a kiszolgáláson lehet javítani. Miután kiderül, hogy egyelőre csak napi menüt adnak, arra a kérdésre, hogy mit azt feleli a pultos, hogy ki van írva. Nem hinném, hogy nagy dolog két ételt megjegyezni. Azt sem szeretem, hogy ha a vendég azzal köszön, hogy viszontlátásra, akkor rövid viszlát a válasz.
Túlédesített, kevés sóskát tartalmazó laza sóskaleves volt menü és élvezhető, bár kissé jellegtelen, átlagosnak mondható csirke tepsiskrumplival. 2290 forintért ettől független jó vétel. Kértem egy Kőbányait is, 550 volt. Összélmény jóindulattal 3 pont.
A Kiscipó pékség parányi üzlet, nincs is a főúton, remélem azért megmarad s nem teszi tönkre az albán konkurencia. Sőt, ha azt vesszük van még a településen egy magyar pékség is. Egy Ischlert kértem, ami 400 forintba került és élvezhetőnek bizonyult. A kiszolgálás udvarias. Négy pontot megérdemel a hely.
A derecskei Fagylaltozó külsőre eléggé retró vendéglátó egység, csavart fagyit is kínál, elsőre azt hittem, hogy csak azt, majd amikor közelebb léptem a pulthoz, akkor láttam, hogy van gombócos is. Egy sóskaramellt választottam, korrekt volt, 400 forintba került, ez jó ár/érték arány. 4 pont a hely.
Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki egy kisvárosban megpróbál valami újszerű távolkeleti éttermet nyitni, mint az a rokonszenves negyvenes úriember, aki magyar létére kínai és thai ételeket kínál a Jen gombócbárban immár egy éve. Sok féle menükonstrukciójuk van, végül azt választottam, amiben van négy darab gyoza meg tojásos rizs 2500 forintért. Klasszikus 4 pontos hely, nem több, de nem is kevesebb.
A Stella pékség ablakában a helyi termelői piacot reklámozzák, ez önmagában reménykeltő. Mint megtudtam, maga a pékség Biharkeresztesen van. A kiszolgálás kedves, az árak barátságosak. Vettem egy mákos pitét és egy paradicsomos kovászos kenyeret. Négy pontra taksálom e termékeket. Arra valahogy nincs szívem, hogy az egész pékséget négyesre osztályozzam. Legyen inkább öt pont, bíztatásul.
A Sirály sörözőben volt egy apró félreértés a pultossal, én alkoholmenteset szerettem volna, ő alkoholos Drehert bontott, mondtam neki, semmi gond, elviszem, megiszom otthon, azt mondta inkább nem. Nagyon kedves és közvetlen volt, díjaztam az emberi megközelítést. Így aztán egy nullás Drehert ittam, 400 forint volt, az ár/érték arány kifejezetten jó.