Érdekes 2026. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. április 27.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Kigyönyörködtük magunkat a csodás új premontrei templomban és körötte, megnéztük a szemben lévő rendezett kis temetőt, majd még bóklásztunk egy kicsit, így láttunk meg a templom mögött egy világítótorony formájú hengeres építményt. Megnéztük a szállodában kapott képes térképen, és azon is rajta volt a rajza, de semmi tájékoztatás, hogy mi lehet ez. Némi kérdezősködéssel sikerült megtudnunk, hogy ez egy régi víztorony. Így már könnyebb volt a neten utánakeresni, amiből kiderült, hogy az egykori Agrártudományi Egyetem, ma Szent István Egyetem 1954-ben épült és immár 20 éve műemléki védettségű víztornyát találtuk meg. Az egyetemi lakótelep vízellátására szolgált volna, de mire elkészült már fölöslegessé is vált, mivel a vízellátást máshogy oldották meg. Ezért eredeti alapfunkciójának megfelelően soha nem használták. Alkalmanként, évente kétszerháromszor, például a Kulturális Örökség Napjain kinyitják, ilyenkor szakvezetéssel megtekinthető a torony belseje. Nekünk nem volt ilyen szerencsénk, amikor ott jártunk, szigorúan zárva volt a kertkapu is. A kapun található kiírásból viszont annyit megtudtuk, hogy ez az Urbango szabadtéri kincsvadászat egyik állomása manapság, ehhez azonban nem kell bemenni a kertbe.