Kiváló 2017. októberben, családjával járt ittÉrtékelt: 2017. november 21.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy motoros túra közbenső állomásaként kerestük fel az éttermet. Kíváncsiak voltunk, hogy igazak-e a korábban róla hallott pozitív vélemények. A hely kialakítása már első ránézésre megfogott, elegáns, de nem hivalkodó, barátságos környezet fogadott. A felszolgálás végig nagyon udvarias, de nem tolakodó volt, éreztük, hogy itt valóban a vendég a fontos. Az ételek mindegyike kiválónak bizonyult. A húsleves és a Jókai bableves a legjobb hazai ízeket idézte, a steak tökéletes volt.Kisebb meglepetés ért (bár a pincér előre jelezte is), ugyanis a csülökpörkölt a hagyományostól eltérő textúrájú volt, de ízeiben semmi kivetnivalót nem találtam, sőt kifejezetten finom volt. Mindkét elfogyasztott desszertet az átlagosnál jobbnak értékeltük. Javaslom a hely felkeresését mindenkinek, egy próbánál többet is megér.
Direkt emiatt az étterem miatt utaztunk Gyöngyösre, mert jó véleményeket hallottunk róla. Mi nagyon csalódottan és mérgesen távoztunk. A vacsora mellé bort szerettünk volna kérni, ezért kértük a borlapot. Megkérdezték, hogy pohárral vagy üveggel szeretnénk-e, mi poharat kértünk. Erre azt a...
2 alkalommal voltunk itt, mindkét esetben isteni ételt kaptunk! Az előételként fogyasztott kacsamáj bruleé mennyei volt és a többi étel is (előételt, főételt és desszertet is ettünk, így összesen 6 fogást kóstoltunk meg a kínáltaból) nagyon finom volt. Minőségi alapanyagokat használtak,...
Elképesztő élményben volt részünk, a lehető legrosszabb értelemben. Gourmet fesztivál és StreetKitchen videók alapján tértünk be korai vacsorára. A záróra még igen messze volt, a felszolgálók mégsem voltak feldobva attól, hogy ott vagyunk, majd ehhez pofákat vágva "finoman" siettettek is. Bár az...