Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Na mennyi?

Family Kisvendéglő GyulaFamily Kisvendéglő Gyula a térképen

2020. júliusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2020. október 29.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az idei nyaralásunk teljesen másképpen alakult, mint az elmúlt években. Mindig fontos, hogy közösen is nyaraljunk s mivel feleségem édesanyja március óta hivatalosan is a „védett korban” van, a karantén után óvatosan nyitottunk. Nem tekintettünk a határon túlra, tengerpart, repülős-, hajós utazás szóba sem kerülhetett. A közös kempingezést sem vállaltuk be a Balatonon. Persze kis hazánkban nem csak mi gondolkodtuk így, ezért számunkra megfelelő paraméterekkel szállást, programokat találni az „utolsó pillanatban” nem volt egyszerű. Egy baráti beszélgetés fordította figyelmünket Gyula városára. Az itt eltöltött majd’ öt nap minket ért hatásait, úgy gondoltam egy sorozatban írom le, hiszen minden napra akadt valami megosztani való.

Harmadik rész: Egy kis vendéglő

Az első nap egy nagy séta közben csak nézelődtünk a városban, és próbáltuk kitalálni, hogy hogyan lehet a legjobban beosztani az előttünk álló pár napot, hogy minél többet láthassunk Gyula nevezetességeiből, de jusson idő a pihenésre és a strandolásra is. A második napra tettük a kastély és a vár látogatását.
Későn keltünk, hogy a félpanziós reggeli utolsó órájának csemegéivel tudjuk megalapozni a napunkat, de a szállásunk első étkezéshez nyújtott választékairól már írtam egy másik értékelésben. A lényeg, hogy annyira jól laktunk, hogy feltöltődtünk energiával és így az Almásy-kastély minden kiállítását, még a tornyot is végig tudtuk járni. Ám a vár, azaza a folytatás előtt éreztük, hogy lemerítettük a készleteket, ebédelnünk kell. Most a legközelebbi helyre mentünk és ez a Family kisvendéglő volt a park szélén. Egy navigációs applikációt hívtunk segítségül és az vezetett oda minket. Addig csak egy jel volt a rajzolt térképen, ám amikor megláttuk, a régi idők, boldog békeidős kisvendéglői jutottak eszembe. A kockás abroszt keresve léptünk be a kerthelyiségbe és mivel a belső részben egy családi rendezvény volt, nem is mentünk tovább. „Jöjjön ki Óbudára, egy jó túróscsuszára; a kerthelységben sramli szól és ott lehet csak …” dúdolgattam magamban, mert a hangszórókból egy helyi adó ontotta a modern slágereket. A pincér kedves volt, az étlap bőséges, a kiszolgálás átlagos. Hagyma- és húslevesekkel alapoztuk meg az étkezésünket, hogy utána túrós csusza (Kivételesen nem én ettem.), csirkefalatok, görög salátával és rizottó adjon számunka energiát a délutánhoz. Kávé és palacsinta, semmi extra. Az egyetlen izgalmas a számla megérkezésekor történt. Anyósom és a fiam éppen azt kutatták az interneten, hogy hol áll a forinthoz képest az euro árfolyama. Pont, amikor a pincér az asztalunkhoz lépett és letette a cechet, hangzott el anyósom szájából a címben olvasható kérdés: „Na mennyi?” Mielőtt a fiam referálhatott volna találatáról, a pincér ijedten mondta be a számlánk végösszegét. Előbb döbbent csönd majd hatalmas kacagás következett. A felszolgálónk diszkréten elvonult a kártya terminálért és nem igen értette, a helyzetet. Pedig az ár nem volt eget rengető, sőt egy család számára kifizethető. A hely pont az, aminek látszik, egy családi étterem, egy vidéki kisváros sarki vendéglője.
Köszönjük az ebédet és elnézést, a „kellemetlenségért”!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (6)
Family Kisvendéglő Gyula - Étel/italFamily Kisvendéglő Gyula - Étel/italFamily Kisvendéglő Gyula - Étel/italFamily Kisvendéglő Gyula - Étel/italFamily Kisvendéglő Gyula - Étel/italFamily Kisvendéglő Gyula - Külső kép

Family Kisvendéglő további értékelései

2024.01.13a párjával
Kiváló
Igazi Family 100%ban meg vagyunk elégedve .Minden évben ide jövünk vacsorázni.+este élő zene. Egyszerű de nagyszerű.
2023.06.25a párjával
Kiváló
Tökéletes választás egy gyors ebédre kirándulás közben. Előre telefonon foglaltunk, mert az online leadott foglalásra nem reagáltak semmit. Az elhelyezkedéséhez képest elég korrekt árai vannak, a kiszolgálás kedves és nagyon gyorsan megérkeztek az ételek. Pont azt kaptuk, amit vártunk tőle.
2023.05.12családjával
Kiváló
A vendéglő a város központjában található. Közel van hozzá a vár, a fürdő. Hangulatos vendéglő.A pincérek nagyon kedvesek , udvariasak voltak. A kiszolgálás kifogástalan. Az ételek nagyon ízletesek és bőségesek. Igazi házias ízeket kaptunk. A kerthelyiség és az étterem is hangulatos, tiszta,...
Népszerű szállások a környéken
Komló Hotel Gyula - Szállás reggelivel és vacsorával, Várfürdő belépővel
Szállás reggelivel és vacsorával, Várfürdő belépővel
2024.12.23-ig
Komló Hotel Gyula
70.852 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Hotel Gyula - Napi ár fürdőbelépővel
Napi ár fürdőbelépővel
2025.04.05-ig
Hunguest Hotel Gyula
46.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
D-Hotel Gyula - Senior ajánlat fürdőbelépővel
Senior ajánlat fürdőbelépővel
2025.01.01-ig
D-Hotel Gyula
81.100 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval