Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Családias, hangulatos, kellemes hely - kimondottan ajánlott

Gusto Restaurant GyulaGusto Restaurant Gyula a térképen

Kiváló 2017. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. június 15.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Kintről az utcáról nem mutat sokat a benti (kert)helyiség, így kellemes meglepetés ért: hangulatos kis oázis; serény, kedves és udvarias személyzet, egyből "otthon vagyunk" (jó értelemben véve:).
A rendelést azonnal felveszik, az italokat szintén pillanat alatt felszolgálják - de az ételekre sem kellett sokat várni, pedig több mindig több asztalnál is voltak (az 1 hét alatt a 3. naptól 4-szer is voltunk, egymás után, nem véletlen).

Az ételek korrektek: "éhes-felnőtt" adagokat kaptunk (ahogy láttuk, mi is:), és ami a lényeg, kimondottan ízletes (semmi "egyen-műíz"), házias, és megfizethető.

Az üdítőválasztékukat lehetne érdemben bővíteni, mert pl. dzsúzokat hiába is kérnénk. (Ugyanez igaz a csapolt barna sörre is - de üvegesben az is volt.)

Épületen belül is üzemelt egy kellemes zárt éttermük, de ez a kinti hangulattal (az alkalmankénti szöszmöszök és néhol megjelenő állatkák mellett is) kellemes időben nem versenyezhet.

Erősen ajánlott egy kellemes laza, kiadós étkezésre.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:

Gusto Restaurant további értékelései

2021.10.10gyerekekkel
Kiváló
Ha Gyulán járunk wellnesselni mindíg ezt az éttermet választjuk a feleségemmel,mert rendkívűl finomak az ételek és a kiszolgállók is nagyon kedvesek voltak. Lehet,hogy egy kicsit elfogult vagyok,mert a hagymás rostélyos a kedvencem,de szerintem nagyon finoman készítik. Ez nem azt jelenti,hogy a...
2020.08.10a párjával
Kiváló
Gyulára érkezve az ittjártam.hu véleményére támaszkodva választottuk ezt a helyet férjemmel ebédelés céljából. A teraszon sokan voltak, így a belső helyiségben kaptunk helyet. A pincérek rögtön hellyel kínáltak, és felvették a rendelést. Nagyon finom ételeket kaptunk, és igyekeztek hamar...
2019.09.30barátokkal
Kiváló
Kifejezetten az ittjartam.hu véleményeire támaszkodva választottam ezt a helyet vacsora céljából, egy 10 fős társaságnak. Pár telefon után lefixáltuk az időpontot. A hely egy kissé vegyes benyomást kelt, magyarkodós motívumok, ami amolyan korszerű elem ma, meg még eléggé sokrétű nemzetközi...
Népszerű szállások a környéken
Komló Hotel Gyula - Szállás reggelivel és vacsorával, Várfürdő belépővel
Szállás reggelivel és vacsorával, Várfürdő belépővel
2024.12.23-ig
Komló Hotel Gyula
70.852 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Hotel Gyula - Napi ár fürdőbelépővel
Napi ár fürdőbelépővel
2025.04.05-ig
Hunguest Hotel Gyula
44.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
D-Hotel Gyula - Senior ajánlat fürdőbelépővel
Senior ajánlat fürdőbelépővel
2025.01.01-ig
D-Hotel Gyula
81.100 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval