Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Az egyik református fellegvár

Hajdúböszörményi Bocskai téri református templom HajdúböszörményHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény a térképen

Érdekes 2024. januárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. január 29.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Meghökkentő, hogy két ilyen kapitális méretű református templom van Hajdúböszörményben, ezt ugyan nem tudtam előre, csak sejtettem, így aztán némi zavar is keletkezett ebből. Tiszteletes úrral alaposan lebeszéltem előzetesen a dolgot, megállapodtunk a péntek délelőttben, aztán én, amikor a görögkeletiekkel végeztem, átszivárogtam ide, cukimókus arccal várni a jószerencsét. Közben illőn megtekintettem a táncoló hajdúk szoborcsoportot, és roptam néhány lépést én is a martalócokkal. Közben megint telefonálgattunk, és azt mondja tiszteletes úr., hogy jaj, rossz helyen vagyok, nem ott kell, ahol a szobrok vannak, hanem a másiknál! Erre én kocsinyergébe pattanván átviharzottam a jó messzire lévő másik templomhoz, ahol éppen találtam is egy fényes egyházi személyiséget, aki jött éppen ki a templom ajtaján. Megörvendettem vala, de aztán ment tovább a tévedések vígjátéka, nem ő volt, akit kerestem, hanem az mégis inkább a másik templomhoz tartozott, így aztán szétrágtam a szalmakalapomat majd ugrálni kezdtem rajta, de meglátogattam ezt a templomot is. De most nem erről van szó, hanem a Bocskai téri templomról, ahová természetesen később visszatértem, megkerültem az egészet és végül be is jutottam, a tiszteletes úr nagyon jófej volt, fiatal, jótermészetű ember, aki összekeverte a szobrokat és azért irányítgatott engem el (az Őseink szobrot keverte a hajdúkkal), de ezen hamar túltettük magunkat, és bejárhattam vele ezt a hatalmas teret, fantasztikus méretek, több emelet karzat, fából, impozáns, ódon belső, mint az evetke, le és fel szaladgáltam a lépcsőkön, a toronyban, szívtam magamba a faszerkezetek poros varázsát, elképesztő, hogy mindkét templom külön-külön több mint 1000 embert képes befogadni, és valaha erre volt is igény, ezt a templomóriást egyszerűen kinőtték, hát építettek egy másikat is. Hagyjuk a történelmi adatokat, öt újságot, brosúrát is kaptam tiszteletes úrtól, de ezzel nem untatok senkit, úgysem megy el oda senki, hacsak most nem, hogy felhívtam rá a figyelmet! Szóval ez itt valaha egy böszörmény templom volt, a Magyarországon élő muszlimokat hívták így, az itteniek valószínűleg Iránból származtak. És aztán így építkeztek folytatódott a dolog tovább, a mai monumentális református templomig...
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (17)
Hajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - Külső képHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - Külső képHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - BelsőHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - Külső képHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - EgyébHajdúböszörményi Bocskai téri református templom Hajdúböszörmény - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Hotel Kamilla Balmazújváros - Tavaszi Basic Kamilla
Tavaszi Basic Kamilla
2024.06.21-ig
Hotel Kamilla Balmazújváros
91.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Hőforrás Hajdúszoboszló - Hőforrás napok
Hőforrás napok
2024.09.01-ig
Hotel Hőforrás Hajdúszoboszló
79.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Nagyerdő Debrecen - Nyugdíjas napok
Nyugdíjas napok
2024.10.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen
127.200 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval