Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nelson hajójában jártunk

Nelson Pub Étterem & Cukrászda HajdúszoboszlóNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló a térképen

Kiváló 2022. márciusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2022. április 2.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Szüleim 1-2 évente járnak Hajdúszoboszlóra nyugdíjas barátaikkal pihenni, üdülni, és ők javasolták, hogy ha valahová, akkor a "kalózhajós" étterembe menjünk el. Jó sokat kellett érte gyalogolni, mert a szállásunkhoz képest a város másik végében van a város klasszikus főtere, a Hősök tere. Igaz, ez egy kisvárosi léptékben 2 km-t jelent, nekem még jól is esett. Egy szép 19. századi önálló épületben található, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Nem is hiába. Az 1860-ban épült BIKA vendégfogadót az 1857-ben megépült vasútvonal eredményeképpen megélénkülő forgalom igényelte. Akkoriban a város egyik legnagyobb épülete volt, amely többféle funkciót is ellátott: a földszinten üzletek és söntés (kocsma), az emelten vendégszobák és egy nagy elegáns étterem és rendezvényterem, amely a város neves eseményeinek, rendezvényeinek is méltó helyet adott. Akár 150 fős ültetett díszebédeket, vacsorát és több száz fős bálokat is tartottak is, de vándorszínészek is felléptek itt, és rendszeresen tartottak más kulturális eseményeket is, itt volt az első mozifilm vetítés is.
A jelenlegi tulajdonosok is a komplexitásra törekedtek. Az emeleten 13 vendégszoba, míg a földszinten éttere és cukrászda található. A Nelson név kötelez, az étterem egy valódi korabeli tengerjáró hajónak lett berendezve, maga Nelson admirális is látható egy egész alakos figuraként.
A sokszínű étlapon - asztalra helyezett papírterítő - népszerű fiatalos nemzetközi és magyaros ételek is szerepelnek, példaképpen a lecsó, lepcsánka, csülök vagy a borzaska mellett jól megfér a tengeri halleves, a BBQ spare ribs és a surf n'turf is. Szóval jó pár halétel is van, illetve bélszín is. A vegetáriánus főételek 3000 Ft alatt alakulnak, a húsos főételek jellemzően 2800-4500 Ft között mozognak (nyilván a bélszín drágább).
Választottunk pulled pork-ot tortillában hasábburgonyával, zöldsalátával (3390 Ft) és fogasfilét ropogós bundában ugyanilyen körettel, plusz majonézzel (3690 Ft). A tortilla hatalmas adag volt, a hal is 2 közepes szelet. A bunda nem ropogott, és a tortilla tésztája lehetett volna vékonyabb de ezen kívül mindkettő étel ízletes volt.
A sütemények közül csokitortát (470 Ft), Bueno szeletet (750 Ft), gesztenyeroládot (480 Ft) kóstoltunk, valamint a pogácsákból egy válogatást (sós, goudás) kilóra kimért 3300 Ft, ill. 4000 Ft kilója. Limonádékat ittunk "Nelson" - citrusos és epres ízesítéssel (650, 750 Ft / 3dl). A főételekre egy kicsit sokat kellett várni, de voltak más vendégek is rajtunk kívül.
Vettünk még marcipán figurákat elvitelre, vicc, de ezek annyiba kerülnek, mint egy tartalmas leves, 1400 Ft volt darabja. Mondjuk ez közvetített termék a cukrászda részéről, nem ők készítik.
A sütemények a fősodratba tartoznak, közepes kivitellel, nem volt átütően jó egyik sem. Frissesség rendben volt és nem kicsik a szeletek.
ki csak sütiért, tortáért, aprósüteményért ugrik be, azt a pultnál kiszolgálják.
A kötelező szervizdíjjal együtt közel 20ezer Ft-ot fizettünk.
Összességében az épület megjelenésére és az egyedi és különleges hajós beltérre én megadom az 5 pontot, bár az ételek és a sütemények összességében szerintem 4 pontnál nem voltak erősebbek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (36)
Nelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - EgyébNelson Pub Étterem & Cukrászda Hajdúszoboszló - Egyéb

Nelson Pub Étterem & Cukrászda további értékelései

2023.09.21gyerekekkel
Kellemes őszi szombat délután, ebéd az étterem teraszán. Fokozatosan visszatér az eredeti színvonal. Az ételek végre megfelelő mennyiségben és minőségben készültek el. Udvarias, gyors kiszolgálás. Desszertet most nem kértünk, de azzal sosem volt probléma.
2023.07.20a párjával
Kiváló
Hajdúszoboszlóra nem nagyon járok már, régen minden évben a szakmai konferenciák, meg a ronda szállodákban működő vacak medencék nem hagytak valami jó nyomot, de ma útba esett valahogy (minden útba esik, ha az ember akarja...), szóval, kimondtam, hogy itt ebédelünk! És úgy is lett, kinéztem az...
2023.06.17a párjával
Kiváló
Hajdúszoboszlón töltöttünk néhány napot június közepén. Már otthonról tájékozódtam az ottani éttermekről, így választottuk ezt az éttermet, amely egy gyönyörű épületben található. Nagyon tetszett a berendezés, az udvarias, gyors kiszolgálás. Matróz gulyást fogyasztottunk, én utána bevállaltam egy...
Népszerű szállások a környéken
Napsugár Kenézy Lux Apartman Vendégházak Hajdúszoboszló - Párom féláron
Párom féláron
2024.12.22-ig
Napsugár Kenézy Lux Apartman Vendégházak Hajdúszoboszló
75.600 Ft / 2 fő / 4 éj-től reggelivel
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló - Prémium nyár
Prémium nyár
2024.09.01-ig
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló
140.800 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Nagyerdő Debrecen - Nyugdíjas napok
Nyugdíjas napok
2024.08.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen
132.000 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval