ISMÉT CSAK A NELSON

Adósságomat a Nelson étterem-cukrászda egység felminősítésével már több mint három éve leróttam itt. Ám mivel a környéket járva rendre a Nelsonba megyünk ebédelni, onnan hozunk haza sütit, most újra időszerűnek tartom az értékelést. Az alap maradt: Továbbra sem tudjuk ugyan, hogy honnan jött az ötlet a Nelson név választására, de az ehhez illesztett angol elitpub és elegáns hajóskapitányi étkező stílusát vegyítő berendezés nekünk tetszik, még pontosabban fogalmazva, számunkra megnyugtató ez a környezet. Belépve mindig úgy érezzük, hogy most már jó helyen vagyunk, itt rendesen el leszünk látva. És ez mindig be is igazolódik.
Pár napja ismét ott jártunk, és azért írok újfent a helyről, mert a megújított étlapról rendelt ételeknél azt a jelenséget tapasztaltuk, amelyet mostanában másutt is: Gondolom, a nagy gasztroforradalom hatására új, saját kreációkat vesznek a kínálatba az addig jól beváltak mellé, esetleg helyett, és ez nem mindig sikeres vállalkozás. Roston csirkemellet ettem gomolyával és zöldsalátával. A csirkemell roston sütve óhatatlanul száraz kicsit, ezért indokolt a próbálkozás ennek ellensúlyozására. Na de, alacsony zsírtartalmú gomolyával? Az nem olvad, maga is száraz marad! Így a zöld saláta és a pohár sör segített csak. A párom rántott csirkemellett kért bolognai raguval, mozzarellával csőben sütve. Vagyis ennél a fogásnál is nyilvánvaló a törekvés a panírozott hús szárazságának enyhítésére. Valamivel jobban sikerült, mint az én ételemnél, de harmonikusnak nem mondható a meglepő kompozíció.
Írtam ezt már más étteremnél is ilyen tapasztalásra, itt is jogosnak tartom, hogy: Sok munka, sok kísérletezés kell ahhoz, hogy egy saját ételkreáció sikeres lehessen! Félkészen nem érdemes étlapra venni. Emiatt nálam most egy pont levonás a Nelsonnak. Én sajnálom!