Kiváló 2013. februárban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2013. április 23.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Kétszer voltunk ebben a szállodában. Először októberben, majd februárban akkor már egy nagyobb baráti. Pont azért mentünk ide másik 4 családdal, mert először nagyon elégedettek voltunk. A reggeli és a vacsora nagyon bőséges volt. Minden megtalálható volt a svédasztalon. Az italok viszont nagyon drágák voltak. Megérkezéskor a szobák nagyon tiszták voltak, de egy nap múlva három szobát is elleptek a hangyák, amit este úgy akartak megoldani, hogy lefújják rovarirtóval, de ezt nem engedtük, mert a szobában kisgyerekek is voltak. Ezért a kellemetlenségért kaptunk árengedményt, de ez nem igazán kárpótolt, hisz a ruhánk a táskánk tele volt hangyával, pedig étel nem volt a szobánkban. A lakosztállyal is akadt probléma ott először nem működött a jakuzzi, majd magától hajnali kettőkor bekapcsolt. A szerelő hajnalban lekapcsolta az egészet, így azt nem tudtuk használni két napig. A legjobban az tetszett a szállodában, hogy fűtött folyosón átjárás volt a városi fürdőbe és az Aqua Palace-ba, bár kicsit hosszú az út, de legalább zárt helyen köntösben lehetett közlekedni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Jó
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Jó
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló
Hunguest Hotel Aqua-Sol további értékelései
2025.08.14a párjával
Kiváló
Mindennel meg voltunk elégedve , minden tökéletes volt a mi elvárásainknak , nagyon elégedettek voltunk mindennel. Az utolsó este el romlott a légkondi (zárlatos lett ) de abban a pillanatban ahogy szóltunk fel ajánlottak egy másik szobát de mivel az utolsó esténk volt a szállodában így nem...
Kényelmes ,tiszta,mindennel felszerelt szoba.A fürdőszobàban a kád csúszós víz nélkül is ezért óvatosan kell zuhanyozni . Az ételek finomak ,bőségesek ,a reggeli repetitív a vacsora vàltozatosabb - 3 féle leves 6 féle főétel 2 féle gyerek menü ,rengeteg gyümölcs és többféle poharas...
Minden nagyon szuper volt! A tisztaság kényelem is teljesen rendben volt. Az ágyon a matracok kissé puhák voltak ahhoz képest ,amihez vagyunk szokva. Ennek ellenére maximális volt minden. Az ételek reggel és este is bőségesek,változatosak és finomak voltak. Nagyon jól éreztük magunkat. A...