Jó
2016. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. május 10.Ajánlom a helyet másoknak is!
Születésnapomra kaptam ide egy hétvégét. A szállodasoron ez a legszebb szálloda szerintem. Nagy várakozással indultunk útnak. Megérkezésünkkor egy unott recepciós fogadott. Mindegy, semmi nem veheti el a jókedvemet gondoltam. A szálloda berendezése nagyon az én ízlésemnek való, imádtam! A szoba mondjuk nem a legnagyobb de mindennel felszerelt amire a 3 nap szüksége van az embernek. Nagyon elegáns és jó minőségű minden berendezési tárgy, anyag. A félpanziós ellátás során is meg voltunk elégedve mindennel. (Bár érdekes, hogy valami keskeny lépcsőn kellett lemenni az étterem részbe.) Itt is minden nagyon összhangban állt. Nincs ablaka az étteremnek de nem volt az embernek az a rossz érzése, hiába a rossz elhelyezkedés, a környezet kicsit kárpótol.
Nagyon jó masszázson voltunk viszont - bár érdekes volt, mert a párom délelőtt kapott időpontot és valahol a fürdő alatti alagsorban, nagyon idétlenül megoldva vett részt a masszázson. (Többen jártak keltek ott akiknek épp dolguk volt - kellemetlen volt!!!)
Én már a délután folyamán voltam akkor már a masszázs teremben. Nem tudom, többet vártam ettől is, jó illat, valami halk zene.... Semmi, elég puritán a pici szoba. Na mindegy, végülis a masszázs jó volt.
A másik csalódás a wellness részleg nagysága - nem is tudom egy pici medence - bár ez is nagyon elegáns - még jó, hogy nem voltunk olyan sokan és így nagyjából elfértünk. Annyira kicsinyelltem a nagyságát, hogy nem hittem el és amikor találtam egy üveg ajtót azt gondoltam van valami kinti rész is :-) de nem volt, (az valami nyári kiülős rész):-( volt egy lépcső lefelé is, na gondoltam mégis csak van!!!! De nem, ott már csak az alagsor volt (az ominózus masszázst itt kapta a párom!) Ettől a résztől többet vártam volna...
Nem jövünk többet... Azért nem, mert Hajdúszoboszlón rengeteg szállodából van. Lehet az én elvárásom sok, de nem hiszem. Szeretem az olyan szállodát ahol van kinti meleg víz, amiben esetleg télen is üldögélhetek vagy egy hideg esetleg amiben legalább szauna után jó egy kicsit úszkálni. Nekem ez itt hiányzott.
Ülhettünk, - mert abban úszni nem lehet az biztos - a kb öt méterszer két méterben, kétszer (mert középen van egy dísz vagy nem tudom minek nevezzem rész) Az interneten feltett fotókon is így szerepel csak valahogyan mégis másképp képzeli az ember, mert olyan nagyra van fotózva.
Na mindegy, egy hétvégére jó volt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Aurum további értékelései
2025.11.23a párjával
Kiváló
![]()
ÁR/ÉRTÉK arány KIváló. A Szálló kisebb éppen ezért családiasabb ,"kedvesebb".A szállodasor Központjában helyezkedik el... Tetszett: a vacsoránál a meglepetés falatkák..kicsik, nagyon izletesek. JAVITANDÓNAK TEKINTEM:A parloló tábla kevésbé látható (beljebb esik a főuttól) igy későn vettük...
2025.09.27a párjával
Jó
![]()
A kinti meleg vizes élményfürdő volt a legjobb, a benti sajnos nem volt elég meleg és nem működött az élmény része. Nagyon jó lett volna, ha lehetőség lett volna társas játékra ,kártyára. A fittnesz terem szerintem nem a wellnessben van a legjobb helyen. Szívesen bowlingoztam volna a...
2025.09.01barátokkal
Kiváló
![]()
Ajánlom mindenkinek a hotelt! A kiszolgálás kiváló, a wellness részlegen a gondnok és a pultos hölgy nagyon segítőkész, a recepciósok mindig kedvesek. A teraszon a felszolgálók figyelmesek és udvariasak, valóban remek munkát végeznek. A szobák tiszták, az ágyak kényelmesek, a reggeli és vacsora...
A Hotel Aurum legnépszerűbb csomagjai
Aurum napok - teljes előrefizetéssel
93.930 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Aurum napok
101.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Október 23. - teljes előrefizetéssel
102.300 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Két ünnep között - teljes előrefizetéssel
135.036 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd
168.000 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Karácsony
218.100 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Szilveszter
364.000 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
60.750 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Két ünnep között
80.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger
90.950 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
111.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval