Jó
2015. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. augusztus 16.Ajánlom a helyet másoknak is!
Két fontos információval kezdem, amire figyeljen mindenki, ha ide szeretne jönni: az egyik, hogy a parkolás nem megoldott. A szállodának csak pár saját parkolóhelye van, ami a 240 darab szobához mérve gyakorlatilag nulla. Az amúgy is zsúfolt utcán a fürdő szomszédsága miatt majdnem lehetetlen a parkolás. Ott tud parkolni a szállóvendég, ahol helyet talál, akármilyen messze is van – és persze onnan cipelje a szállodáig a csomagjait és menjen még egyszer vissza a parkolókártyával, amit adnak.
A másik, hogy a megvásárolható belépő a strand- és gyógyfürdőbe csak egyszeri belépésre jogosít, így nincs lehetőség úgy kimenni a fürdő területéről, hogy vissza lehessen menni, továbbá a belépőket nem lehet egyszerre megvenni, hanem csak aznap - volt, hogy fél órát kellett sorba állni érte a recepción reggeli után (a sok éppen kijelentkező vendég miatt).
A hotel közvetlen a fürdőkomplexum mentén fekszik egy frekventált utcában. Kívülről semmi extra, de belülről hangulatos és modern. A szobánk is hangulatos és szép volt, bár elég szűk. Ami a legnagyobb problémát okozta, hogy csak egy közös takaró volt az ágyon - ez elég rossz ötlet, mert gondot okozott éjszaka, melyikünk húzza le álmában a másikról a takarót… így nem lehet aludni rendesen. Az erkélyről szép kilátás nyílt a tájra és a hotelből kilépve az esti hangulatos forgatagba érkeztünk, helyben volt minden esti látnivaló és program.
A honlapon bemutatott látványos Mirage és hangulatos Borostyán étterem helyett két egybenyitott konferenciateremben történt az étkezés, amitől kevésbé volt színvonalas az egész (üres fehér falak, hosszú egybetolt asztalok). Az ételválaszték meglepően széles volt mind reggelire, mind vacsorára és nagyon finomak voltak az ételek. Ami sajnos itt sem sikerült jól a nagy létszám miatt, az a kiszolgálás: a hét estéből sajnos csak hármon sikerült odajönni valakinek hozzánk, kérünk-e valamit inni a vacsorához. (Hát igen, kértünk volna, miután kinn 36 fok volt… de inkább a használt tányárok, poharak elvitelével foglalatoskodtak a pincérek.) A nagy vendéglétszám miatt nehéz volt szabad helyet találni az asztaloknál és nagy volt a zaj, emiatt kevésbé volt élvezhető az étkezés.
Két bár volt, egy este 10-ig üzemelő és egy késői nyitvatartású (a Kamilla nevezetű nem működött). Az italválaszték széles, különösen borokból és pálinkákból. Jó ötlet a belső térből nyíló szabadlevegős rész, ahova ki lehet ülni iszogatni és/vagy dohányozni. A blokkokból nem kaptunk másodpéldányt, hogy követni tudjuk a fogyasztásunkat. A személyzet kedves, udvarias volt mindenhol. A wellness részen egy élménymedence, finn szauna, jégkút, merülő, gőzkabin, infraszauna és egy sókabin található, illetve két gyógyvizes medence egy külön térben.
A szállás más négycsillagos szállodákhoz képest meglehetősen drága, az italok és az egyéb helyi árak viszont elég kedvezőek a nyugati országrészhez képest. Ha visszajövünk jövőre Hajdúszoboszlóra, a fent említett okok miatt valószínűleg nem ezt a szállodát választjuk, de ezzel senkit nem lebeszélni szeretnék. Aki nem a fürdőkomplexumba átjárás miatt jön vagy nem a legzsúfoltabb nyári szezonban, biztosan jól fogja érezni magát itt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Délibáb további értékelései
2026.01.27a párjával
Kiváló
![]()
Mindennel elégedettek voltunk.A foglalást, bejelentkezést interneten is lehetett intézni.Nagyon kedves, segítőkész a személyzet.A szobában volt nespressogép és az ágy is kényelmes, nagy. A kétszemélyes paplan kicsit zavart, itthon nem így alszunk. A wellness mindent kielégítő, sok élményelemmel,...
2024.12.30a párjával
Jó
![]()
1 napra sikerült kiszakadnunk a feleségemmel a mindennapok mókuskerekéből és erre jó volt a Délibáb. Wellness szolgáltatás kiváló és párját ritkitja. A szálloda rendezett, ízléses. Ami miatt nem tökéletes az a vacsora hagyott némi kívánnivalót maga után rágós hús, nagyon zsíros tészta....
2024.09.04a párjával
Kiváló
![]()
Érkezéskor a recepción minden zökkenőmentesen zajlott, majd a szobában teljes tisztaság és rend uralkodott. A wellnes-részlegen minden tetszett, kifejezetten a gőzkabin nyűgözött le. Az étterem is nagyon pazar volt, mind reggeli és mind vacsora alkalmával. A változatos ételkínálat és a helység...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Napsugár Kenézy Lux Apartman Vendégházak Hajdúszoboszló
44.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
Silver Hotel Hajdúszoboszló
92.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
111.132 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval