Gyenge
2014. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. március 1.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Két éjszakát töltöttünk a Hotel Silverben egy internetes nyereménynek köszönhetően, nagyon örültünk a lehetőségnek és úgy terveztük, ha elnyeri tetszésünket a szálloda, akkor a későbbiekben is visszatérünk. Sajnos azonban semmiképpen sem térnénk vissza, mivel nagyon elégedetlenek voltunk a következőkkel.
A szoba 4 csillagos hotelhez képest középszerű, az ágyakat kényelmetlennek találtuk, a nyílászárók idejétmúltak, az erkélyajtó nem záródott megfelelően. A fürdőszobában nem működött a szellőztető, melynek következtében penészfoltokra és nedvességet kedvelő rovarokra bukkantunk, illetve szükségleteink elvégzése után a kellemetlen szag megrekedt a helyiségben. Sajnos ennek enyhítésére még WC illatosító sem állt rendelkezésünkre. A zuhanyzóban nem volt megfelelően erős a víznyomás.
A szobában elhelyezett útmutató mappa számos megtévesztő információval szolgált. A feltüntetett TV-csatornák közül jó néhány általunk megtekinteni kívánt adó egyáltalán nem volt fogható a készüléken. A részletesen taglalt kozmetikai szolgáltatásról a recepción kiderült, hogy nem is létezik, noha az előtérben is hatalmas betűkkel hirdetik (ld. KOZMETIKA felirat). Egyébként maga az információs iratcsomag, küllemében is legfeljebb egy régimódi panzió stílusára emlékeztet.
A legnagyobb csalódást azonban egyértelműen a wellness-részleg jelentette számunkra. Megértjük, hogy a téli szezonban a kinti élményfürdő nem használható, de a fedett területen található fürdők és medencék elhasznált benyomást keltettek, és szerintünk a teljes fürdőrészleg felújításra szorul.
A gőzfürdő balesetveszélyes, mivel az alulról, a vendégek közvetlen közelében feltörő forró gőz égési sérüléseket okozhat, ráadásul ezzel két ülőhelyet is elpazarolnak.
Meglepett bennünket az is, hogy a főépület fürdőjéből az úttesten, a hideg levegőn kell átkelnünk, ha a másik épület medencéihez szeretnénk jutni. Azt gondoljuk, egy 4 csillagos szállodától elvárható volna, hogy az átkelést az egyik épületből a másikba valamilyen fedett területen oldja meg.
Mi ennek ellenére átkeltünk, de a másik épületben ugyanazt találtuk. Különösen furcsa volt a(z) akár idegeneknek is szabad bejárást biztosító, személyzet nélküli recepció. Továbbá érthetetlen, hogy a pezsgőfürdők miért csak ritka időközönként indulnak el - bár az is igaz, hogy a pezsgőfürdők minősége sem éri el egy átlagos wellness-szálloda színvonalát. Azt sem értjük, hogy a másik épületben miért tiltja felirat a szauna használatát, miközben a szauna láthatóan mégis üzemel. A gőzfürdő ajtaján nincs ilyen tiltó felirat, az viszont mégsem működött.
Összességében a wellness-részleg messze elmarad egy profi hotel minőségétől, sőt igénytelennek mondanánk.
Ám a legsúlyosabb problémával akkor szembesültünk, amikor az első estén vacsoránál a fogadó pincér megkért minket arra, hogy ne papucsban, hanem cipőben érkezzünk a vacsorára. Az öltözékünk teljesen kifogástalan volt, épp ezért kissé megalázónak éreztük ezt a kérést. Jártunk már korábban néhány hasonló hotelben, de ilyen felháborító előírással még nem találkoztunk. Szerintünk az intenzív pihenés lényege éppen az, hogy egy átfürdőzött nap után laza és kényelmes viseletben fogyaszthassuk el a vacsoránkat. Léteznek persze olyan drága luxusszállodák, amelyek a sznobizmus határát súrolva úgynevezett dress-code-ot írnak elő, de azt gondoljuk, hogy a Hotel Silvernek – színvonalát tekintve – nincsen mire sznobnak lennie.
Az étel finom volt, azt viszont nehezményeztük, hogy a vacsorához nem jár legalább 1 kísérő ital, akár csak egy pohár víz formájában. Arról nem is beszélve, hogy a péntek esti zeneszolgáltatás nem volt tekintettel azokra a vendégekre, akik csupán egy csendes és nyugodt vacsorára vágytak. Sajnos, a pincérek sem túl kedvesek, némely esetben udvariatlan viselkedéssel is szembesültünk.
Őszintén bevalljuk, hogy a hotel többi választható szolgáltatását (pl. masszázs) , azért nem használtuk ki, mert az addig tapasztaltak után bizalmatlanokká váltunk.
Az utolsó estén még tettünk egy kísérletet a játékteremmel, de bosszankodva vettük tudomásul, hogy 1 órányi ping-pong 1000 forintba kerül, ami egészen elképesztő összeg egy ilyen egyszerű szabadidős tevékenységhez képest, amely a legtöbb hotelben hozzá tartozik a szállás díjához. Mi csupán negyedóra erejéig szerettük volna kipróbálni, de kérésünkre a recepciós elutasítóan reagált és rugalmatlanul ragaszkodott az abszurd összeghez.
Mindent összevetve ezt a hotelt nem tartjuk, ahogy szlogenjében áll, „négycsillagos álomnak”. Úgy gondoljuk, hogy sokkal inkább amatőr, gyenge nívójú hely, amelynek az agresszív önreklám helyett inkább egy teljes körű megújuláson kellene átesnie.
Végül még annyit: ha már népszerű sztárvendégek is ellátogatnak ide, akiknek fotóival a falakon találkozhattunk, akkor legalább illő volna helyesen leírni a nevüket. Vitray Tamással szemben például kifejezetten tiszteletlenség, hogy „i” betűvel írták a nevét, „y” helyett.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Silver Hotel további értékelései
2025.07.26gyerekekkel
Kiváló
![]()
A 4 csillag valóban 4 csillag. Szuper kaják, figyelmes és udvarias személyzet, jó elhelyezkedés. A szoba tiszta és kényelmes. Ami kritika: a kültéri medence vize kissé hideg, így sajnos nem vettük igénybe, a klíma a pótágyra fújta a hideget (a gyerek helyett én feküdtem rajta), a szállodai...
2025.07.20a párjával
Kiváló
![]()
Nagyon tetszett a Bio apartman, kiskutyával érkeztünk, ez is nagyon jó, hogy állatbarát hely, ezért szerintem sokkal többen fogják választani a szállodát. A félpanziós ellátásról: bőséges volt a választék és minden nagyon finom volt, sok helyen jártunk már, de ilyen bőséges ellátásban még nem...
2025.04.22egyedül
Kiváló
![]()
Nagyon kellemes napokat töltöttünk itt a férjemmel. Kedves, figyelmes volt a személyzet, finom, változatos ételek, az egész hotelben tisztaság volt. Az ágy roppant kényelmes volt, a textíliák patyolat fehérek, az étteremben is az abroszok hófehérek, folt- és gyűrődésmentesek. A medencék hőfoka...
A Silver Hotel legnépszerűbb csomagjai
Legjobb ár félpanzióval
95.220 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Senior csomag nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők részére
97.336 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Október 23.
104.696 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Silver napok félpanzióval (2-3 éj)
105.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Október 23. - speciális előrefizetéssel
108.110 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Silver nyári napok (2-3 éj)
111.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Karácsony
200.700 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Szilveszter
360.700 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval 1 éjszakára
52.371 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Napi ár félpanzióval
58.190 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Silver napok félpanzióval
207.368 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Silver nyári napok
225.008 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
144.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
80.750 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
119.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval