Jó
2016. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. február 25.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Mozgásszervi problémák miatt kerestem szállodát, ahol vannak gyógykezelések, így akadtam a hotel honlapjára. Kedvező csomagajánlattal 5 napot töltöttünk el a hotelban igen vegyes érzésekkel.
Először a jó: A hotel szép tiszta, a takarítónők kedvesek és szépen dolgoznak. Az étterem megfelelő, az ételek finomak, a vacsora változatos a svédasztalnál. A reggeli, bár minden nap szinte egyforma, de elég sok étel közül lehet választani. A pincérek kedvesek, és többnyire jól végzik a dolgukat. A gyógykezeléseket végző emberek lelkiismeretesek, és nagyon jól végzik a dolgukat. A szauna jó.
És nézzük a gondokat: Nagyon kellemetlen, hogy csak fél 7-től van vacsora. Mi 6 óra után már nem szoktunk enni, főleg nem bőséges vacsorát, ezért most nagyon nehezen vártuk ki a fél 7-et, ráadásul mások is hasonló gonddal küszködtek, így többnyire tömeg volt. A szoba, amit kaptunk nagyon szűk, és kényelmetlen volt. Tudom, hogy vannak kényelmesebb szobák magasabb árért, de azt gondolom, hogy az alap szobának is 4 csillagosnak kéne lenni, és abba nem fér bele, hogy rozsdás a radiátor, alig lehet a fürdőszobában megmozdulni, kényelmetlen a zuhany, és a nyílászárókon nagy darabokba pattogzik le a festék. Az ágy kényelmes lett volna, de a lepedő alá (újabb divat) matracvédő, műanyag lepedőt raknak, ami össze-vissza csúszkál, és ezáltal a felette levő lepedő el és lecsúszik, ráadásul igen kellemetlen érzés. A tv ezeréves, kis képernyős, és nem szemben volt az ággyal, hanem oldalt, így nagyon kényelmetlen volt nézni. Egyetlen szék és egy puff van a szobában, így mást tényleg nem lehet csinálni a szobában, csak az ágyban feküdni, olvasni is csak ott lehet, vagy az egyik fő az asztalnál olvashat, internetezhet a másik meg a puffon kutyoroghat, mindez egy 4 csillagos szállodában! A wellness részleg 2 kisebb gyógymedencéből áll, de abból is az egyik vize nem túl meleg, így mindenki a másikban van. Az új épületben, az utca túloldalán van egy kellemesebb kinti medence, és egy szintén langyos elég nagy benti, ami szintén mindig üres volt. Sajnos úszómedence csak nyáron van, az nagyon hiányzott. Az étlapon nagyon drága minden étel, és az italok is drágák. Érdekes volt, hogy az első nap helyben ebédeltünk (egyébként nagyon finom levest és salátát) és kértem limonádét. Kiváló limonádét hoztak, tele gyümölccsel és nagyon jó íze volt, ezért a vacsoránál is azt kértem. Az esti limonádé, bár ugyanannyiba került, már fele annyi gyümölcsöt tartalmazott. Még egyszer próbálkoztam kérni limonádét, de akkor még kevesebb volt benne a gyümölcs, és vízízű volt, így maradtam az ásványvíznél. A reggelinél egy szakács kérésre készített tojásételeket, ami jó ötlet, de két olyan serpenyő volt nála, amiről nagy foltban hiányzott a teflonbevonat! A szomszéd szoba fürdőszobájából mindent hallottunk, nagyon vékonyak a falak.
Összességében jól éreztük magunkat, de biztosan nem jövünk ide újra vissza. Egy hotel, ahol ekkora összeget elkérnek, figyeljen arra, hogy a vendégeknek tényleg 4 csillagos kényelemben legyen részük!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Silver Hotel további értékelései
2026.01.26barátokkal
Kiváló
![]()
Mindennel elégedett voltam, egyedül az órákat hiányoltam a medencéknél. A kinti medencénél volt egy óra, de az is rossz helyen, oldalt eldugva, nem is lehetett látni rendesen. Nem értem, hogy miért nem lehet látható helyekre kitenni órákat? Ezt még soha nem tapasztaltam sehol. A köpenyem zsebébe...
2026.01.14barátokkal
Átlagos
![]()
Télen nem igazán jó átjárni a Silver kettőből a Silver egybe. Az új épületben az információn egy nap találtunk személyzetet.Masszázsra is a másik épületbe kellett átmenni !Hiányoltuk,hogy igazából csak a gyerek játszószobában tudtunk römizni,mert nincs megfelelő asztal,és hely,de egy...
2026.01.05a párjával
Kiváló
![]()
Üdvözlet! A személyzet nagyon kultúrált és segítőkész, mindenben. Az étkezések lebonyolítása professzionális módon történik. Ízletes ételek és italok várják a vendégeket. A pihenő ágyak száma sajnos az épület építészeti kialakítása miatt korlátozott a téli időszakban. Wellness részleg megfelel a...
A Silver Hotel legnépszerűbb csomagjai
Legjobb ár félpanzióval
89.280 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szépkorúak kedvezménye
91.264 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Silver napok félpanzióval (2-3 éj)
99.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd
102.212 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd - speciális előrefizetéssel
105.545 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Silver nyári napok (2-3 éj)
135.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Húsvét
166.700 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Augusztus 20. - speciális előrefizetéssel
203.775 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval 1 éjszakára
48.290 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Napi ár félpanzióval
53.655 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Május 1. - speciális előrefizetéssel
60.885 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Május 1.
67.650 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Silver napok félpanzióval
194.432 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Silver nyári napok
268.520 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger
96.220 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval