Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Változatlaság szerencsére

Silver Hotel HajdúszoboszlóSilver Hotel Hajdúszoboszló a térképen

Kiváló 2017. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. április 9.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Hááát nem tudok semmi újjal szolgálni, béke nyugalom boldogság. a személyzet, változatlanul kedves és profi, a takarítókra aszt hinnéd, felszaladt valaki a recepcióról csinosak, jól öltözöttek segítőkészek kedvesek. a recepción úgy szintén, mintha valami kedves rokon érkezne úgy fogadnak, lassan be kéne vezetni az ölelgetést, jólesne. Wellness, kitűnő, arról ugye nem tehetünk, még misem hogy a reggel békés éleretkelését ébredezését, igen hangos németek, megtörik, pedig csak beszélgetnek. Az étkezések fantasztikusak, mivel létezik a Silver major, ahol is volt szerencsém eltölteni napokat, komoly állat sereglet van, és jókat eszek ők is, míg a szálló asztalára nem kerülnek tojás, hurka kolbász és egyéb megjelenési formába, változatos nagyon finom bőséges svédasztalok, teszik lehetetlenné a fogyásomat. Kis árny a megjelenő, szláv nyelvet beszélő, avagy az egyszerűbb Magyar nyugdíjas megjelenése az elegáns étteremben, tréning, papucs, zokni, suhogós lehetőleg lila, rózsaszín betétes szabad idő ruha, még egyszer szabad idő ruha, nem vacsora öltözet. Jó magam a helynek és a udvarias személyzetnek adom meg a tisztelet, hogy a egész napos semmittevésben megfáradva azért felöltözöm, de ez a, zavartan mosolygó személyzet és sokszor megjelenő kedves tulajdonos igyekvéséből, és a hely változatlan szinten tartásából semmit nem von le. A legszomorúbb öt nap négy éjszaka, elrepült, vissza zajos büdös városba, lehet e a hotel Silverbe menedék jogot kérni?
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló

Silver Hotel további értékelései

2026.02.13barátokkal
Külön volt az étterem, Mindig kabátban kellett átcocózni ami nem elegáns. Szerettünk volna úszni, volt is benne víz de nem lehetett. A szobaasszony benne hagyta a kártyáját a kapcsolóba azt hittük hogy a mi másodikunk, elvittük, külön jöttünk fel és nem engedett be. A kilátás nem volt szép,de...
2026.01.26barátokkal
Kiváló
Mindennel elégedett voltam, egyedül az órákat hiányoltam a medencéknél. A kinti medencénél volt egy óra, de az is rossz helyen, oldalt eldugva, nem is lehetett látni rendesen. Nem értem, hogy miért nem lehet látható helyekre kitenni órákat? Ezt még soha nem tapasztaltam sehol. A köpenyem zsebébe...
2026.01.14barátokkal
Átlagos
Télen nem igazán jó átjárni a Silver kettőből a Silver egybe. Az új épületben az információn egy nap találtunk személyzetet.Masszázsra is a másik épületbe kellett átmenni !Hiányoltuk,hogy igazából csak a gyerek játszószobában tudtunk römizni,mert nincs megfelelő asztal,és hely,de egy...

A Silver Hotel legnépszerűbb csomagjai

 Hajdúszoboszló - Legjobb ár félpanzióval (min. 2 éj)
Legjobb ár félpanzióval
92.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Szépkorúak kedvezménye (min. 2 éj)
Szépkorúak kedvezménye
94.760 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Silver napok félpanzióval (2-3 éj)
Silver napok félpanzióval (2-3 éj)
103.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Pünkösd (min. 2 éj)
Pünkösd
103.960 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Pünkösd - speciális előrefizetéssel (min. 2 éj)
Pünkösd - speciális előrefizetéssel
107.350 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Silver nyári napok (2-3 éj)
Silver nyári napok (2-3 éj)
135.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Húsvét (min. 3 éj)
Húsvét
182.900 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Augusztus 20. - speciális előrefizetéssel (min. 3 éj)
Augusztus 20. - speciális előrefizetéssel
203.775 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Legjobb ár félpanzióval 1 éjszakára
Legjobb ár félpanzióval 1 éjszakára
48.668 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Napi ár félpanzióval
Napi ár félpanzióval
54.075 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Május 1. - speciális előrefizetéssel
Május 1. - speciális előrefizetéssel
62.865 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Május 1.
Május 1.
69.850 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Silver napok félpanzióval (min. 4 éj)
Silver napok félpanzióval
201.880 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
 Hajdúszoboszló - Silver nyári napok (min. 4 éj)
Silver nyári napok
268.520 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger - Legjobb ár félpanzióval, fürdőbelépővel
Hunguest Hotel Flóra Eger
91.290 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
81.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hotel Kapitány Sümeg - Okos ajánlat
Hotel Kapitány Sümeg
105.280 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval