Jó 2017. decemberben, kollégákkal járt ittÉrtékelt: 2017. december 26.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Céges rendezvény keretében jártam ebben a négy csillagos hotelben pár hete a kollégáimmal. Én jól éreztem magam, a szálloda hozza a besorolás szerinti minőséget. Nagyon tetszett a mindenhol megnyilvánuló tisztaság, és az, hogy sehol sem volt a lelakottság, kopottság érzése még nyomokban sem! Nagyon kellemes volt a meleg vizes medence bent is, és kint is. Kipróbáltam a sószobát,és a szaunákat egyaránt. Egy rossz szavam sincs rájuk. A személyzet udvarias, a kiszolgálás megfelelő volt. Az étterem a másik épületben volt ( két épületből áll a szálloda), de csak át kell menni egy úton, szóval nem távolság. Az étkezés félpanziós volt, svédasztalos reggeli és vacsora, de nem a klasszikus értelemben. Vacsoránál nem az ember szedett magának, hanem ott állt egy pincér, és ő mert a vendég tányérjára. Én úgy láttam, hogy ebből kifolyólag nagy sor torlódott fel előtte, és sokszor nógatni kellett, hogy ugyan merjen még! Vagy kétszer is sorba álltak az ember. Ettől eltekintve elégedett voltam a szállodával!
A Masszírozó-akit Tominak hívnak-messzemenőkig szakember-lelkiismeretes.Csillagos 5-!Hiányosság csak annyi, hogy az esti vacsora későn van--és hogy nincs feltéve 1-2 kancsó ívóviz vacsora után-természetesen nem minden asztalra,-hanem ahol az italautomaták vannak. Mert nem mindenki kívánja...
Köszönöm az ajándék bekészítést! Remek ellátás, maximális tisztaság jellemzi a hotelt.A meghírdetett wellnes mindkét épületben remek- ami annyiban elmarasztaló, hideg időben erős megfázásban volt részünk átmenve az új épületből a főépületbe.Erre nem készítettek fel bennünket.Egy négycsillagos...
Nagyon meg voltunk elégedve a szolgáltatással a fogadtatás az étkezés ,felszolgálás a szoba tisztaságával kényelmével erkéllyel.A recepción dolgozók segítőkésségével az éttermi részben dolgozókkal és nem utolsó sorban a szakácsok konyhai dolgozók ízletes minőségi ételek elkészítésével...