Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Egy gyors menüzéshez megfelelő!

Rózsakert Bistro HévízRózsakert Bistro Hévíz a térképen

Átlagos 2017. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. július 31.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egymást követő két alkalommal is itt ebédeltünk, vagyis inkább kora délutáni étkezés volt. Első alkalommal az volt a lényeg, hogy gyorsan ehessünk, ezért döntöttünk a menü mellett, ami háromféle volt a bejáratnál feltüntetve. Mivel akkor jártunk először ott, így nem is figyeltük, mi a konkrét menü, így a pincér felé erre a kérdésünkre meglepődve hallottuk, amikor a pincér kissé kioktatóan közölte, hogy ott van a bejáratnál, ott kellett volna megnéznünk. Végül ő olvasta fel. ettől függetlenül jól döntöttünk, az ételek finomak voltak, gyorsan hozták, igaz a menükre jellemzően természetesen zóna adagokkal.
Emiatt másnap ugyanitt álltunk meg, már tapasztaltként a bejáratnál kiválasztva a háromból a megfelelőt. Ekkor az is belefért, hogy az egyik menühöz a másikhoz tartozó levest kérhettünk (igaz ez nekem, személy szerint annyira nem jött be, hiába volt ízre finom a hideg gyümölcsleves, de a málna/eper/szederre jellemző magokon kívül más -
gyümölcshús - nem volt az alaplén kívül).
Sajnos ezen a helyen is jellemző volt a Hévízen több helyen többször tapasztalt bunkóság, amikor egy külföldi vendéggel történt beszélgetést követően általában hallótávolságon kívül magyarul gúnyolódtak, vagy viccesen szóltak be. Ez nem volt szimpatikus, de mint írtam, nem csak itt volt jellemző, és erről már az egyik étterem értékelő oldalon több éve is irt valaki, tehát nem is új keletű dologról van szó.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:

Rózsakert Bistro további értékelései

2022.03.19családjával
Kiváló
Gyönyörű, kulturált hely. Fantasztikus kiszolgálás ! Az ételek nagyon nagyon finomak ! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
2019.08.03a párjával
Kiváló
Párommal jártunk itt 2 hete!Menüt kértünk,ami számomra és párom számára is mind árban ,mit mennyiségben megfelelt! Deszertet is kaptunk,finom süteményt! Mind a felszolgálás gyorsaságával,mind az étel minőségében megfelelő volt!A sör és az üdítő hideg volt,ami ebben a hőségben igen csak jóleset!...
2019.07.13családjával
Gyenge
A csaladunk nyaron betert egy finom ebedre-vagyis ez volt a cel.Gyanus volt ,hogy del van es az etteremben kevesen voltak.Mindegy leultunk, mert ehesek voltunk es regen 4 evvel ezelott a hely megfelelo volt tehat most is ezt vartuk.A parom menut rendelt,a fiam pulykamellet fuszeres...
Népszerű szállások a környéken
Holiday Club Apartman Hotel Hévíz - Két ünnep között
Két ünnep között
12.26-30.
Holiday Club Apartman Hotel Hévíz
83.610 Ft / 2 fő / 2 éj-től ellátás nélkül
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.09.29-ig
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
25.080 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel