Jó 2013. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. december 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy hetet töltöttünk feleségemmel a szállodában nyugdíjas akció keretében és meg voltunk elégedve a körülményekkel, az ellátást és az ár érték arányt is jónak tartottuk. A körülmények megfeleltek a 3 csillagos jelölésnek. Amin talán lehetne változtatni azaz ételek egysíkusága, mert minden reggel ugyanazok voltak felterítve és egy hét után már jó lett volna egy kis változatosság. A szálloda adottságai jók, közel a tó és közvetlen kapcsolat van a szálloda és a gyógyfürdő között, így nem kell adott esetben kilépni sem a szállodából.
Központi helyen található a szálloda így minden elérhető közelségben van. A tófürdő közvetlen közel van. Finom svéd asztalos ellátás volt, bőséges választékkal. Tisztaság mindenütt. A szauna részleg is tökéletes volt. A parkolás is remekül biztosított a szállodához közeli mélygarázsban. A...
Nem először jártunk a szállodában, legutóbb azonban nem azt kaptuk amit vártunk. Nem csak az árak emelkedtek, hanem az eddigi szokásos félpanziós ellátásból ezúttal már kimaradt az éjszakák számával megegyező fürdőjegy ellátás, ami nagyon kellemetlenül érintett bennünket. / Azt mondják az ördög...
Már többször voltunk itt ,visszatérő vendégek vagyunk . Minden a várakozásunknak megfelelően alakult . A szoba tiszta ,wifi jó, tv -n sok csatorna . A reggeli , vacsora, választékos és finom mint mindig . A fürdőjegyeket a gyógyfürdőn használtuk fel , a zárt folyosón kényelmes az átjárás ....