EGYENEK KALÁCSOT!

Hollókőre készülődve már az előzetes netes keresgélésekből megtudtuk, hogy van itt egy minőségi termékeket készítő, kézműves pékség, a Kalácsos. Nekünk ez ezért is fontos volt, mert a szálláshelyünkön nem kaptunk ilyen ellátást. Akár itt, a pékség hangulatos szobácskájában is reggelizhettünk volna, de a párom inkább elment hozzájuk reggelenként friss péksüteményekért és nekem a névadó kalácsért. Rögtön első nap megkaptam a vágyott fonott kalácsot, ami kitartott következő reggelre is. És akkor is finom, puha volt, nem morzsolódott szét szárazon, mint a bolti termékek. Miért is? Mert nem sajnáljuk ki belőle a vajat! válaszolta érdeklődésemre a mester, amikor aztán én is bekeveredtem a pékség boltjába.
Bementem, hogy az Ófaluban sétálgatva csipegethessünk valami kis aprósüteményt. A vásárolt kókuszcsók és a csokis tallér maga az álom, inkább cukrászati termék, mint pékáru. Ami megmaradt belőlük a sétálgatás végére, azt hazahoztuk, és még két nap után is ugyanolyan csodásak, mint eredetileg. A párom vett magának tepertős pogácsát, az is finom volt.
Itt kellett volna befejeznünk a Kalácsosban való vásárlást. De megláttam a pultban a rendkívül gusztusosan kinéző kovászos kenyeret, és megbeszéltük a mesterrel, hogy elutazásunk reggelén ismét elmegy hozzá a korán kelő párom, és akkor a friss sütésből vehet egy kis veknit. Nos, ez bizony komoly csalódást okozott. Sűrű, kemény volt a kenyér tésztája, nem könnyű, lyukacsos, mint általában a kovászos kenyereké, és ízetlen is volt. Kár, elveszett egy pont, csak négy maradt.