Klumpás Tanya Büfé Hosszúhetény

A helyhez 2 bejárat vezet, bár az egyikre valóban ki volt írva, hogy szálló vendégek részére, de ismerve a másik bejárat adottságait, hogy biciklivel megközelíthetetlen, vagyis a bicikliket max az út szélén villanyoszlopnak támasztva tudtuk volna lerakni, hogy ne guruljon le a dombról , ezért úgy gondoltuk, hogy menjünk azon a bejáraton ami kocsival, tehát így biciklivel is megközelíthető. Ekkor még nem gondoltuk azt, hogy ebből ekkora probléma kerekedik, hisz az eddigi tapasztalataink révén ezt mindenhol rugalmasan és kedvesen kezelték. Na itt nem ez történt. . . Lecsordogálva a kaviccsal felszórt úton, ami ugye a szállóvendégek részére fenntartott út volt, kb. a büfé bejáratától 10 méterre egy kiskapu fogadott bennünket, a kiskapun belül már maga a szálláshely a büfével volt, így nem gondoltam volna, hogy bárkit is megsértek azzal, hogy kinyitom a kaput, és bemegyek rajta. Már éppen állítottam volna le a biciklit (kb a büfé bejáratától fél-1 méterre), amikor egy másik ajtón feldühödve kijön egy férfi, kikérve azt hogy mi jogon jöttem be, és kiabálva (pedig 1 méter volt köztünk, és igazából nem hiszem hogy nő létemre az 50 kilómmal keltettem benne akkora félelmet, hogy erre szükség lett volna) hogy a bejárat a másik oldalon (de tényleg karnyújtásnyira voltam az ajtótól, közben ordítozva azt, hogy milliós károkat okozok neki azzal, hogy ezt a bejáratot használom, mert összekarcolom az ott parkoló autókat(mondjuk nem tudom miből feltételezte azt, hogy alkalmatlan vagyok arra, hogy egy 1,5 méter széles sávon végigtoljam a biciklit, úgy hogy ne menjek neki a parkoló kocsiknak. . . igaz mindenki magából indul ki. . . na mindegy), és akkor a magánlaksértésről még ne is beszéljünk, mert hogy ez csak a szállóvendégeké (mondjuk erre nem is volt módom, hogy egyáltalán tisztázzuk azt hogy esetleg mi is szállást keresünk-e) :S Általában ilyen helyzetekben nem vagyok szégyenlős, de maga azaz alpári stílus, maga az, hogy én ettől e helytől nem ezt szoktam meg annyira lepadlózott, hogy meg se tudtam szólalni. (Természetesen nem mentünk be ezek után a másik bejáraton). Ezidáig tényleg szívesen tértünk be egy hideg vagy éppen télen egy meleg italra, kenyérlángosra, vagy éppen rétesre, igaz óriási gasztronómiai csodában soha nem volt részünk (hisz a szirupos forralt bort, és a fagyasztott nem mindig átsült kenyérlángost, az agyoncukrozott rétessel nem nevezném annak), de mégis megvolt a kis miliője az egész helynek. Na ezt tette tönkre az úriembernek nem éppen nevezhető egyén minősíthetetlen stílusával. Kérdem én nem lehetett volna ezt kedvesen, barátságosan esetleg egy engedménnyel, hogy jó gyertek be itt, de legközelebb légy szíves menjetek körbe mondattal lerendezni? A tapasztaltak szerint nem, emiatt végtelenül szomorú és kiábrándult vagyok. Így ezek után soha többet klumpás konyha!