Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nekm támadtak a véleményem miatt

Marica Étterem IgalMarica Étterem Igal a térképen

Szörnyű 2018. júliusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2018. július 8.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Annak aki véleményét leírja erről az étteremről, annak azzal is számolni kell, hogy inzultálják, számon kérik, besúgónak nevezik. Ez velem megtörtént 2018.07.07-én, amikor egy kellemes fürdőzés után a fürdő előtt vártam a barátomat feleségemmel, odajött az étterem vezetője és számon kérte, hogy miért írtam az oldalukra, amit írtam az étteremről, a felszolgálásról, az árakról, az ételek romló mennyiségéről és minőségéről, s arról, hogy becsaptak a számolásnál, illetve a kifizetett ételt nem szolgálták fel. Az illető hangneme egyre durvábbá és durvábbá vált, végül mondta, hogy „az anyám nagy hibát követett el, amikor világra hozott”. Évekig jártam a barátaimmal ebbe az étterembe sok százezer forintot hagytunk itt. Nem volt soha problémamentes az ittlétünk, mert ha valami nem tetszett, akkor korrigáltak, elnézést kértek, kárpótoltak. Emlékszem, amikor először jártunk itt és késve hozták az ebédet, akkor szó nélkül mellé hoztak egy adag desszertet is kárpótlásként. Az évek alatt mindez megváltozott, nem jó irányba. Amikor elégedettek voltunk én azt is megírtam az itt jártam. hu és más értékelő [moderálva - a szerk.] oldalakon, most amikor nem voltunk megelégedve most pedig leírtam panaszainkat, de csakis azért, mert helyben nem orvosolták, én személyesen panaszt tettem két alkalommal, hogy becsaptak, több alkalommal, hogy nem volt jó az étel minősége, illetve kifogásoltam a kiszolgálást.
Ha egy étterem facebook oldalt hoz létre, akkor én feltételeztem, hogy ott kívánja a vendégek észrevételeit megismerni, válaszolni a reklamációkra, megköszönni a pozitív észrevételeket és a negatívakat is. Hiába hivatkozik a vezető arra, hogy nem kap normális , felkészült dolgozókat, ezt engem mint vendéget nem érdeket, mert én a kért összeget kifizetem ezért 100 %- os kiszolgálást várok el. Mellesleg ebben az étteremben egyszer volt csak igazi felszolgáló, az sem sokáig maradt.
A vezetővel már máskor is volt problémám, mivel nagy focirajongó, másokat is ennek alapján ítél meg és én azt mondtam egyszer, hogy engem a foci nem érdekel, és azt mondta nekem, hogy nem vagy igazán magyar. Vérig sértett vele, de elnéztem, nem tudta mit beszél. Csupán az a kérdés miért megy ez ilyen a vendéglátásba dolgozni.
Az oldalukról az eredeti bejegyzésemet letörölték, jelenleg üres az oldal, csak a legfrissebb étlap található rajta.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (2)
Marica Étterem Igal - Étlap/itallapMarica Étterem Igal - Belső

Marica Étterem további értékelései

2022.05.03a párjával
Szörnyű
Pofatlan. B.nkó nagyarcu kiszolgálás. A hely egy takolmany. Senki ne menjen. Órákig tartó kiszolgálás. Vendég kívánságát semmibe veszik. Csak bent lehet enni ahol ők mondják.
2020.01.03a párjával
Gyenge
Az utcáról mentünk be helyiek ajánlására, de a strand felől is be lehet térni, ennek minden hátrányával együtt, ugyanis egy részt sok a suttyó, akik simán egy szál gatyában vagy fürdőruhában mennek be, más részt erre az étkezde vezetőségének semmi ráhatási akarata nincs. Nem lehet tudni amikor...
2018.12.15a párjával
Kiváló
Párommal tértünk be egy viszonylag késői ebédre. A fogadtatás kedves volt, a kiszolgálás kifogástalan. Marica tálat rendeltünk, mely 2 személyes, de jóétvágyunk ellenére nem tudtunk megbírkózni az adaggal. Az étterem hűen tükrözi a tulajdonosok lelkesedését. A mosdót kicsit jobban...
Népszerű szállások a környéken
Thermal Panzió Igal - Tavaszi zsongás
Tavaszi zsongás
2024.06.15-ig
Thermal Panzió Igal
64.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Holiday Hotel Csopak - Előrefizetési kedvezmény
Előrefizetési kedvezmény
05.31-09.08.
Holiday Hotel Csopak
27.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred - Hajókázás a Balatonon
Hajókázás a Balatonon
04.22-10.11.
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred
57.750 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval