De azért ennek vannak határai is. Két, amolyan romacsávó iddogált bent, meg talán az egész hely valami roma érdekeltség, némi sziszegés, szuttyogás, zajkeltés után került is egy lány valahonnan a konyhából, mondtam, ennék, persze, lehet, ahová csak akarok. Étlap ilyen. Választottam a zúzapörköltet, laktató, mit lehetne azon elrontani? Nem galuskával, krumplival. Jó, megcsinálja. Nem tudom, miből csinálta, szóval melyik volt az indulófázis, de sokáig tartott. Kiültem a félteraszra, mégse bent, meg mégsem kint a parkoló porában. Nagyon innovatív a bútorzat, hát ilyen olajoshordókból vannak a székek meg a padok, amit látsz. Kinézni kinéz valahogy, de beleülni. . . hát. . . szóval, hajlik a széle kicsit, és kicsit vág is. Nem hazudok, rohadt kényelmetlen. De biztos van, aki szado-mazo játékra jön ide és éppen ezt élvezi. Na, de jött a zúzapörkölt. . . hogyan is meséljem el? Szóval lehet ezen rontani, persze, nem úgy van ám az, hogy mindenhol egyforma! Itt ilyen! Kicsit olyan levesszerű is, híg lében, nagyon adalékszegény, minimális ízfokozó kerülhetett bele, talán valami pirospaprika, némi só. De a jó hagymás alja, az alapja, az sehol. Krumplik is rosszkedvűen úszkáltak benne, az ízük is nagyon visszafogott volt. Egyedül a csemegeuborka volt a topon, az jóízű, friss, hűvös, kellemes. Legalább valami. 3270 forintot fizettem, nem haragudtam a lányra, mert alapjában véve kedves volt a maga módján. Hát most mi van, nem várható el minden csapostól, hogy jól tudjon főzni. Lehet, hogy jó csapos. De ezt én nem nagyon fogom már megtapasztalni.
