Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Hatalmas csalódás

Asztrik Panzió KalocsaAsztrik Panzió Kalocsa a térképen

Gyenge 2016. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. október 1.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Január elején egy körutazás első állomásaként látogattunk el Kalocsára, ahol az Asztrik Panzióban foglaltunk szállást félpanzióval. Nekünk hatalmas csalódás volt a szálláshely. A feltöltött képek és az itteni értékelések alapján teljesen másra számítottunk. Az udvar szép volt, a személyzet nagyon kedves, a szobában pedig viszonylag jónak mondható volt a hőmérséklet, főleg a kinti fagyos levegő után, de itt nagyjából véget is ér a pozitívumok sora. A fürdőszobában nagyon hideg és büdös volt, a zuhanyfüggöny alja gusztustalan. Amikor szóltunk, a recepciós hölgy kedvesen elmagyarázta, hogy mivel két hete nem adták ki a szobát, a lefolyó és a csövek valószínűleg még nem tisztultak ki teljesen a takarítás után. Felajánlotta, hogy hoz illatosítót vagy átköltözhetünk egy másik szobába, ezt meg akkor majd a másnap érkezőknek adják ki. Valószínűleg az utóbbi mellett kellett volna döntenünk, de nem szerettünk volna mással sem kitolni, így maradt az illatosító. Zuhanyzás után bebújtunk a jó meleg takaró alá, de amikor az este folyamán ellátogattam a mellékhelyiségbe, abban állt a víz, többször is fel kellett törölnöm. A férjem megnézte, mi lehet a gond, és a zuhanytálcában lévő gumiszőnyeget felemelve látta, hogy a tálca be van törve (szilikonnal próbálták helyrehozni), ott szivárgott a víz.
Másnap úgy döntöttünk, hogy mivel az utunk többi napjára is előre le vannak foglalva a szállások, és amúgy is sok programot terveztünk minden helyre, kibírjuk a hátralévő egy estét, úgysem szeretnénk sok időt a szálláshelyen tölteni.
A reggeli finom volt, az étterem kellemes hangulatú, vidám reggeli rádióműsorral. Kaptunk két belépőjegyet a Porcelán Manufaktúrába is. Úgy döntöttünk, hogy megnézzük az Érseki Kincstárat, valamint sétálunk egy nagyot a múzeumlátogatások előtt. A Kincstár zárva volt, ezért az Érsekkert felé vettük az irányt. A kert átalakítás alatt állt, de nagyon szépen haladtak, a táj pedig gyönyörű téli arcát mutatta. A mínusz kilenc fokos hideg után nagyon jólesett átmelegedni egy kicsit a szobában a szállásadóink által ajánlott Porcelán Manufaktúra felkeresése előtt.
Az üzemhez kocsival mentünk, de ott tábla és egy nagyon kedves alkalmazott arról tájékoztatott minket, hogy a leltár tervezett ideje módosult, így a kiállítás megtekintésére és az üzemlátogatásra sajnos most nincs mód (erről elvileg a panzió vezetését is tájékoztatták). Kérdeztük, hogy mi a helyzet a Paprika Múzeummal, de elmondta, hogy jelenleg az is zárva tart. Csalódottan távoztunk, és a sétálóutcán egy kedves kis kávézóba tértünk be, majd Kiskunhalasra utaztunk, hogy megnézzük a Csipkeházat és Csipkemúzeumot. Hulla fáradtan érkeztünk vissza szállásunkra, ahol meleg vacsorával vártak minket.
Másnap a férjem nem azt kapott reggelire, amit rendelt, de már nem akart akadékoskodni, pláne, hogy a felszolgáló fiú nagyon-nagyon udvarias, kedves és mosolygós volt.
Gyorsan összepakoltunk, igyekeztünk minél előbb elindulni. Induláskor a szálláshely tulajdonosa kedvesen érdeklődött, hogy hogy éreztük magunkat (vele aznap találkoztunk először). Elpanaszoltunk neki mindent, amire csak annyit tudott mondani, hogy nagyon sajnálja, tudnak a szobában tapasztalt problémákról, előbb-utóbb orvosolják majd őket. A reggelivel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy gyakornokok vannak náluk, majd elbeszélget velük. Mi külön kiemeltük, hogy a reggelit csak azért említettük neki, hogy lássa, amiatt azért nem tettünk panaszt, mert tévedni emberi dolog, azonban nem is ezt hangsúlyoznánk ki, hanem azt, hogy egyedül a pincérünk hozzáállása volt az, ami felértékelte a helyet a szemünkben, így ahelyett, hogy megrója, inkább dicséret illetné meg.
A múzeumok miatt biztos, hogy még visszatérünk, az viszont 100%, hogy ha több napra megyünk, nem ebben a panzióban fogunk megszállni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Gyenge
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:
Elhelyezkedés:
Fényképek (19)
Asztrik Panzió Kalocsa - SzobákAsztrik Panzió Kalocsa - SzobákAsztrik Panzió Kalocsa - VendéglátásAsztrik Panzió Kalocsa - VendéglátásAsztrik Panzió Kalocsa - KörnyékAsztrik Panzió Kalocsa - Külső képAsztrik Panzió Kalocsa - BelsőAsztrik Panzió Kalocsa - BelsőAsztrik Panzió Kalocsa - BelsőAsztrik Panzió Kalocsa - VendéglátásAsztrik Panzió Kalocsa - BelsőAsztrik Panzió Kalocsa - VendéglátásAsztrik Panzió Kalocsa - VendéglátásAsztrik Panzió Kalocsa - VendéglátásAsztrik Panzió Kalocsa - VendéglátásAsztrik Panzió Kalocsa - BelsőAsztrik Panzió Kalocsa - BelsőAsztrik Panzió Kalocsa - BelsőAsztrik Panzió Kalocsa - Szobák

Asztrik Panzió további értékelései

2017.11.27gyerekekkel
Kiváló
2017. júniusában 5 nagyon kellemes napot töltöttünk itt (nagyszülők 10 éves unokával). Tudtuk, hogy milyen szálláshelyre megyünk, előző évben megnéztük és információkat is gyűjtöttünk.A szoba nem túl nagy, berendezése egyszerű (de sok a tárolóhely), tiszta és az ágynemű is rendben. A fürdőszoba...
2017.09.01a párjával
Átlagos
A hírdetés nagyon kíváncsivá tett bennünket,ezért is,na meg azért is mentük ebbe a városba,mert még nem jártunk ott. A szállás picit lehangoló volt,pedig az épület maga régen biztosan szép és elegáns lehetett. A kert hangulatos,este különösen jól festett a lámpafényekkel. A szoba levegőtlen...
2017.08.19családjával
Átlagos
Sajnos ki voltunk a nagy melegtől, a szálláson semmi légkondicionálás, csak néhány ventilátor. Ezért nem ajánlom a szállást csak akkor ha nincs kánikula! Maga az épület nagyon régi. Az érzésem olyan mintha egy úttörőtáborban lettünk volna hiszen a szállás hangulata teljesen retro! Olyan koszos...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Pilvax Hotel Kalocsa - Kalocsai felfrissülés
Kalocsai felfrissülés
2024.06.15-ig
Pilvax Hotel Kalocsa
41.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től reggelivel
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
2024.12.24-ig
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
69.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Fried Kastély Hotel Simontornya - Senior ajánlat
Senior ajánlat
2024.06.14-ig
Fried Kastély Hotel Simontornya
69.228 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval