Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Aki szereti a nagy adagokat, hangulatos környezetben....

Kecskeméti Csárda és Borház KecskemétKecskeméti Csárda és Borház Kecskemét a térképen

2016. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. november 8.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az előzőekben itt leírtak alapján látogattuk meg ezt a csárdát, átutazóban, ebédidőben. Időnként amerre járunk célzottan, ajánlás alapján térünk be kiemelt, jobb helyekre. Lehet, hogy sokat vártunk tőle, de számunkra nem azt teljesítette, amit vártunk.

Ez tényleg egy korhű csárda, annak megfelelő környezettel, hangulatos berendezéssel.
Mi a konyhától vártunk többet, gondosan választottunk, végigolvastuk az étlapot.
Rendeltünk bablevest, Kondorosi pecsenyét, Göngyölt pulykamellet Chef módra és kávét.
Az ételek mennyisége hatalmas volt, inkább négy személyre volt elég, mint kettőre, pedig nem vagyunk kisétkűek. A látvány is csodás volt a tányéron, bár ezekhez alkalmazhatnának nagyobb tányért is, hogy a vágásnak is legyen helye.
Az ízek átlagosak voltak, ezt bárhol tudják produkálni, akár egy önkiszolgáló étteremben is, tény, hogy jól volt elkészítve mindegyik étel, már amennyiben ez alatt azt értjük, hogy a tájjelegú és standard receptúrának megfelelt, megfelelően volt megsütve, nem volt elsózva, nem volt puha a hús bundája, stb., bár a bableves fűszerezése kívánnivalókat hagyott maga után.
A kávé kifogástalan volt.
A felszolgálás gyors, kedves, kifogástalan!

Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy a környezet felülmúlja a konyhai teljesítményt, a személyzet is nagyon kedves. Mi viszont a konyhai teljesítményért járunk éttermekbe, ezért fizetünk, és az összes többi ez után következhet. Ezért aztán az "itt is voltunk" kategóriánkba soroltuk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:

Kecskeméti Csárda és Borház további értékelései

2023.01.27családjával
A csárda beltere szívet melengető, rusztikus, hangulatos, giccsmentes, szeretnivaló. Fából készült népies székek, az asztalokon kékfestő terítő, a falakat népi kerámiák díszítik. A Házi áldás sorait is jó érzés volt olvasni az egyik falvédőn. A honlapról megtudhatjuk, hogy az étteremnek egy 170...
2022.01.21gyerekekkel
Kiváló
Én a kis szűkebb családommal évek óta visszajárok ide.Azt hiszem ez már önmagában is egy pozitív kritika, de a pontozás alapján is látni lehet, hogy egy színvonalas, kedves étterem.Bár kinek szívesen ajánlom, aki a szolíd, Magyaros hangulatú helyeket kedveli.
2020.05.12családjával
Kiváló
Az elmúlt években több alkalommal jártunk az étteremben, már telefonon is rendkívül udvariasan fogadták az asztalfoglalást. A csárda hangulata megalapozza a betérő vendég hangulatát, ezt fokozza a felszolgálók kellemes stílusa. Az étlapon hatalmas a választék, az ételek bőségesek, igazán...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Három Gúnár Kecskemét - Kettőnk titka
Kettőnk titka
2024.12.22-ig
Hotel Három Gúnár Kecskemét
87.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Granada Hotel Kecskemét - Granada Élmények
Granada Élmények
2024.12.20-ig
Granada Hotel Kecskemét
89.676 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Aquarell Cegléd - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.22-ig
Hotel Aquarell Cegléd
89.610 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval