Kis kínzástörténelem

A keszthelyi belvárosi múzeumok között ez a harmadik létesítmény, amit sorozatban meglátogattam. Megint meg kell keresni a nőt a babamúzeumban, kissé szemrehányt, hogy nahát, ilyen gyorsan végeztem a csigaparlamentben, de mondtam, hogy ok, körüljártam, megnéztem, mit tegyek még, számoljam meg egyenként a négymillió csigát? Így hát bebocsájtást nyertem a kínzás, vérengzés, kivégzés szekcióba, ez egy másik épületben van, és végigbarangolhattam azt is. Ez a kínzás, kivégzés ügy elég skizofrén dolog az emberi tudatban, történelemben vagy hitvilágban. Krisztust valami keresztre kiszögezték, lándzsával megdöfték, de ez valami magasztos meg szent dolog, nem horror, és szépen énekelni kell ezért, nem borzongani. tetű királyaink, főuraink kezet levágattak, kerékbe törettek, karóba húzattak, az egyház máglyára vetett, spanyolcsizmába szorított, tüzes vasakkal őrjített, mindenki baromi nagy szent lett ettől, és csókoljuk a kezük porát, a katonák szétlőttek, felrobbantottak, levágtak, felkoncoltak, és ezért nagyon nagy hősök, hazafiak, dicsők lettek... szóval, fura az alapállásunk ehhez az egészhez. Ma meg ha egy macska kap egy pofont valakitől, a fél ország 20 év börtönre ítélné és felgyújtanák az illető házát is. Tehát van nekünk ilyen múltunk is, és a történelmünk jelentős része ehhez kötődik. Itt, a panoptikumban láthatsz Báthori Erzsébetet fürdés és parasztlányvér-csurgatás közben, karóba húzást, akasztást, villamosszéket, guillotine-t is, rohadék főpapot ördögi arccal kínzások élvezkedni, nyelvkitépést, meg amit csak akarsz. És közben szabadon elgondolkodhatsz mindazon, amit leírtam.