Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Rámjárt a rúd

Hunguest Hotel Helikon KeszthelyHunguest Hotel Helikon Keszthely a térképen

Szörnyű 2015. szeptemberben, csoporttal járt ittÉrtékelt: 2015. szeptember 16.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Többedjére tértem vissza, de most azt hiszem, utoljára.

Bejelentkezéskor hosszas ténfergés után volt csak hajlandó odajönni a recepciós pult mögött álló nő (sem recepciósnak, sem hölgynek nem tudom nevezni), és azzal kezdte, az orra alól odadünnyögve, hogy azonnal álljak el az autóval. Mondtam, hogy majd talán miután bejelentkeztem, megnéztem a szobát, lejöttem a csomagokért elállok, de ezt máskor és másként kellett volna közölni (a szálloda saját parkolójában álltam, nem akadályoztam érdemben semmit és senkit).
Ezt követően szintén foghegyről odavetette, hogy fizessem ki a szállást, mert nem fizettem előleget. Valóban nem, törzsvendégként nem szokták ezt kérni tőlem, de szolgáltatásért előre soha nem fizetek, így közöltem, hogy most sem fogom ezt megtenni. Ekkor már csapkodás kezdődőtt részéről, én pedig a kandi kamerát kerestem. Nem volt sehol...
Előlegként felajánlottam a szállás várható összértékének ötödét, amiről kértem számlát. A számával együtt egy szobakulcsot odacsapott elém a pultra és otthagyott.

Itt gondolkodtam el először, hogy el kéne jönni. Utólag azt mondom, ez lett volna a helyes. Ugyanis ezt követően hajnali 3-ig nem lehetett aludni rendezvény/disco miatt, melyen zene üvöltött az aulában és nagyon felhallatszott.
Felháborító, hogy a hosszas előzetes emailezés és telefonbeszélgetés során sem említették (melynek során amúgy szóbakerült, hogy az előző rendezvénynek, amiről tudtam, vége lesz-e, mire megyek, mert pihenni szeretnék), hogy rendezvényt tartanak éjszaka.
A harmadik dolog, hogy a telefonom töltőjét a konnektorban felejtettem, és kértem, hogy küldjék utánam. Két emailre semmi reakció, egy telefonhívásra megígérték, majd közölték, hogy nem találták meg. Magyarul ellopták.
Hát végülis három csillagtól mit várjon egy volt törzsvendég.
A kaja közepes, a szoba szocreál, a kilátás pazar, a Helikon leszerepelt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Szörnyű
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:Kiváló

Hunguest Hotel Helikon további értékelései

2019.02.22a párjával
Kiváló
Nagyon szép hotel, kedves és segítőkész személyzet.Nagyon finom ételekkel. Továbbá tetszett az is hogy megmaradt a régmúlt hangulata,olyan kicsit mintha visszautaztunk volna pár évtizedet az időben.Igaz mi tavasszal jártunk ott, de még így is nagyon élveztük.Sok látnivaló van a környéken...
2018.02.06a párjával
3 éjszakát töltöttünk a szállodában, félpanziós ellátással. Érkezésünkkor a bejelentkezésnél kicsit, komor hangulatban fogadott a recepciós, de nem volt lekezelő vagy bántó, talán csak fáradt. A szoba elég puritán, a fal egy részét az átkosból megmaradt bádog vagy műanyag lapok fedik. Elég fura...
2017.11.05gyerekekkel
Szép napsütéses november elején voltunk a Hotel Helikonban.A gyerekek számára tartalmas napi programok voltak a hajszobrászattól a gyöngyfűzésig rengeteg kreativ dologgal.A pozítiv élményekre viszont negativan hatott,hogy nagyon hideg volt a helyiség ahol a gyerekeket foglalkoztatták.Ennek...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Monarchia Vendégház Keszthely - Legjobb ár önellátással
Legjobb ár önellátással
2025.05.01-ig
Monarchia Vendégház Keszthely
44.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től ellátás nélkül
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.09.29-ig
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
25.080 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel