Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Pálmafás pihenés

Mjus Resort & Thermal Park KörmendMjus Resort & Thermal Park Körmend a térképen

2017. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. augusztus 12.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nem is hallottam erről a hotelről, mígnem egyszer egy másik út kapcsán erre jöttünk, akkor láttam meg az épületet és gondoltam, egyszer eljövünk ide is egy nyári hónapban. A honlapon elég kevés volt az info és pár menüpont rosszul volt belinkelve (a külföldi oldalak almenüje jött be), de próba-szerencse, jöttünk, főleg mert a nyugati határszél ellenére nincsenek elszállva az árak. A parkoló könnyen megközelíthető, elég hely van és nem számolnak fel érte külön díjat. A bejelentkezés gyors volt, minden információt megkaptunk.
A hotel otthonos, olaszos hangulatú, a szobák egyedi design-úak - a miénk úgy nézett ki, mintha egy faház pihenőszobája lenne és minden úgy lenne felakasztva. Alapvetően aranyos és fiatalos volt, de azt nem tudom, milyen megfontolásból gondolta a tervező, hogy ne legyen szekrény. Gyakorlatilag nem volt hova pakolni a cuccainkat, ellenben volt 3 kapané, amire nem igazán volt szükség. Ezt kicsit át kellene gondolni, hogy legalább egyik helyett egy szekrény legyen. Aki nemcsak egy hétvégére jön, hanem több napra, annak biztosan hiányzik. Az épület kívülről tetszetős, színes, de az erkélyek kicsit el lettek méretezve, mintha nem is lett volna, egy kis „lyuk” volt, egyetlen székkel, nem lehetett kicsit kiülni vagy kiteregetni a vizes ruhákat/lepedőket. A fürdőszoba viszont kifezetten tetszett a magas mosdócsappal, tolóajtóval és a plafonba épített hangszóróval, amin keresztül a tévét lehetett hallgatni.
A bár egy légtérben a lobbival, közvetlen az étterem mellett helyezkedik el, gyakorlatilag csak egy látványfallal elválasztva, váltakozó színű hangulatvilágítással. Megfelelő választék van mindenféle italból, viszont nem proaktív a kiszolgálás, nem kérdezik meg, kérünk-e még valamit, ha elfogy az italunk. Az étterem olaszos hangulatú, nagyon tetszettek a száraztésztából készült „tornyok”. Különlegesség a helyi kemence, itt készülnek a kenyerek, zsemlyék, péksütemények és a saját készítésű pizza is – amit mindenképpen érdemes megkóstolni, nagyon finom. Az ételválaszték elég szűkös, de a minőség és íz kifogástalan, nagyon finom volt minden, amit megkóstoltam. Sajnáltuk, hogy az étteremnek nem volt kültéri része, pedig van elég hely az étterem és a stand között, élmény lett volna szabad levegőn reggelizni. A másik, hogy csak két műanyag szék van kitéve a bejárathoz, az is annak, aki dohányozni szeretne, pedig hasznos lett volna pár padot vagy széket kihelyezni, mert jól esett volna kicsit este kiülni a szabad levegőre – ha már udvar nincs, akkor a szálloda elé, de ülőalkalmatosság híján esténként sok ember csak ácsorgott vagy a fákat körbevevő keret szélére ült le. Külön nagy épületrészben bowlingpálya és más szabadidős lehetőségek is vannak, de erről sajnos nem tudok beszámolni, mivel nem vettük igénybe.
A fürdőbe egy folyosón át lehet jutni, a kültéri részen egy mediterrán jellegű standmedence különleges kis árnyékoló standokkal és egy pool bár van. A víz nagyon hideg volt, a 35 fok ellenére sem nagyon lehetett benne fürödni pár percnél tovább. Beltéren az egyik épületben egy barlangot formázó élménymedence, gyermekmedence és csúszdák, illetve egy külön felnőtt részen szaunavilág, pezsgőfürdő és egy félig beltéri, félig kültéri medence található (ez utóbbi jó meleg vizű). A kültéri medencerészbe a másik épületből bárki átjöhet, de a szaunavilágba csak felnőtteknek szabad a bejárás. Itt gőzkabin, jégkút, élményzuhanyok, aromakabin, enyhe szauna és egy kültéri finn szauna van Kneipp taposóval. A gőzkabin csúcs volt, az eddigiek közül az egyik legjobb! Aki a brutál gőzfürdőt szereti, az ide jöjjön :) Étkezde is van, lehet ebédelni és fogyasztani napközben is. Nagy a zöldterület és rengeteg a pálmafa, olyan érzése van az embernek, mintha egy másik országban lenne.

Jól éreztük magunkat, de összességében „csak” négyesre értékelném.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:
Elhelyezkedés:Kiváló

Mjus Resort & Thermal Park további értékelései

2026.08.08a párjával
Szép hely ! Csodás fotókat lehet készíteni ! A wellness részleg igazán jó és tiszta ! A szálloda személyzete kedves és segítőkész ! Amit hiányoltam a reggeli pezsgő és a kevés étel választék minősegi problémákkal !Úgy gondolom ilyen árérték arányba az lenne a minimum hogy bőséges és friss...
2026.07.31gyerekekkel
Átlagos
A személyzet alapjába véve kedves, illedelmes volt. Az étterem részben a pincérek kifejezetten. ( bár az egyik alkalommal mikor segítséget kértünk, azt a választ kaptuk, h biztosan nem lehetséges mert más dolgozik a konyhán!? )az ételek finomak voltak, talán a gyerekekre lehetne kicsit nagyobb...
2026.07.31gyerekekkel
Átlagos
Kedves Mjus, Immáron ötödik alkalommal látogattuk el önökhöz, sajnos utóbbinál már kissé csalódottan. A szoba átvételekor a tisztaság megkérdőjelezhető volt számomra, a fürdőszoba különösen. Az előző vendég wc kagylóban hagyott maradékát nem gondolnám, hogy nekem kellett volna eltakarítani,...

A Mjus Resort & Thermal Park legnépszerűbb csomagjai

 Körmend - Best age - nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők részére (1 éjtől)
Best age - nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők részére (1 éjtől)
119.201 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Körmend - Október 23. - teljes előrefizetéssel (min. 2 éj)
Október 23. - teljes előrefizetéssel
149.527 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
 Körmend - Október 23. (min. 2 éj)
Október 23.
166.141 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
 Körmend - Karácsony (min. 2 éj)
Karácsony
175.166 Ft / 2 fő / 2 éjtől választható ellátással
 Körmend - Húsvét - teljes előrefizetéssel (min. 3 éj)
Húsvét - teljes előrefizetéssel
201.243 Ft / 2 fő / 3 éjtől választható ellátással
 Körmend - Szilveszter (min. 3 éj)
Szilveszter
407.149 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Körmend - Legjobb MJUS ár félpanzióval (1 éjtől)
Legjobb MJUS ár félpanzióval (1 éjtől)
64.342 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Körmend - MJUS élmények félpanzióval (1 éjtől)
MJUS élmények félpanzióval (1 éjtől)
67.728 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Körmend - Március 15. - teljes előrefizetéssel
Március 15. - teljes előrefizetéssel
73.258 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
 Körmend - Pünkösd - teljes előrefizetéssel
Pünkösd - teljes előrefizetéssel
74.973 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
 Körmend - Legjobb MJUS ár teljes ellátással (1 éjtől)
Legjobb MJUS ár teljes ellátással (1 éjtől)
78.782 Ft / 2 fő / éjtől teljes panzióval
 Körmend - MJUS élmények teljes ellátással (1 éjtől)
MJUS élmények teljes ellátással (1 éjtől)
82.928 Ft / 2 fő / éjtől teljes panzióval
 Körmend - Két ünnep között
Két ünnep között
83.973 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Őszi Senior Szállásvadászat
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
79.482 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Caramell Premium Resort Bük, Bükfürdő - Caramell a legjobb áron
Caramell Premium Resort Bük, Bükfürdő
89.930 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hotel Karos Spa Zalakaros - Élmény, mosoly, kikapcsolódás
Hotel Karos Spa Zalakaros
123.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval