Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

"Minden vasárnap délben el vagyunk havazva" - mondá a pincér

Tolnay Vendéglő LukácsházaTolnay Vendéglő Lukácsháza a térképen

Átlagos 2015. októberben, családjával járt ittÉrtékelt: 2015. október 5.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Ma (4-én vasárnap) volt szerencsénk kipróbálni eme műintézményt. Tényleg a szerencsésebbek közé tartozunk, hiszen érkezésünkkor alig voltak, így kb. 25 perc alatt élelemhez jutottunk.
Az épületen kívülről két ajtó van, sikerült eltalálnunk a bejáratot. A másik (bal oldali) céljáról így nincs tapasztalatom. Az udvar, illetve a parkoló felől van még két bejárat, melyek közül az egyik a teraszé, mely jelenleg sátorral fedett. Szerintem ez jó ötlet, a mai napos, kissé szeles időben kellemes hőmérséklet fogadott minket. A teraszon néhány négyszemélyes, és két nagyobb asztal volt. Érdekes, hogy az asztalokon véletlenszerűen voltak elhelyezve alátétek (terítő helyett), a szomszéd asztalon kettő, a mienken három. Így jól látható volt az előző pohár ragacsos nyoma az alátéttel nem fedett helyen.
Mivel a főbejárat felől érkeztünk így a pultos/pincérnő észlelt minket és szólt a pincérnek. Mivel nem volt asztalfoglalásunk, bárhova ülhettünk, ahol nincs terítve. Javaslatára a már feljebb említett teraszon foglaltunk helyet.
Az üdítő megérkezése után rendeltünk. Közben a teraszon, a már ott lévő két csoportban a vendégek ettek, illetve vártak. Jól nézett ki a fatányéron felszolgált csülök. Amire kihozták az ételünket egy csoport elment, egy nagyobb asztalhoz pedig elkezdtek gyülekezni a vendégek. Étkezésünk alatt jött két fiatalember, akik kb 15 perc várakozás után távoztak - anélkül, hogy mozgásukat a személyzet bármelyik tagja észlelte volna. Utánuk érkezett egy biciklis család két kisgyerekkel. Kb. 15 perc várakozás után anyuka ment és szólt a pincérnek, hogy itt vannak, ennének - ő érkezésüket sem realizálták.
Ekkor értünk mi is a pulthoz, hogy fizetnék és távoznánk, hiszen már mi is 10 perce végeztünk. A felszolgáló elnézést kért, és elhangzott szájából a címben idézett mondat, majd kiállította a számlát. Egy kicsit sokallottam, de csak otthon vettem észre miért. Két búzasör is szerepet a számlánkon, nyilván VÉLETLENÜL. (A lenti fogyasztásadatokban nem veszem figyelembe ezt az 1100 Ft-ot) Nem értem, hogy akkor miért csak ketten vannak? Távozásunkkor (fél kettőkor) viszonylag sokan voltak rendelés előtt, elképzelni sem tudom milyen tortúra várhatott rájuk!
Az ételekről. A gyerekek rántott sajtot kértek. Belekóstoltam valami ordenáré trappistából készült. Lányom mindenevő, ő befalta. Fiam, a kis ínyenc érezte, hogy valami nem stimmel, ezért mindössze egy felet evett meg a három darabból. Feleségem aszalt szilvával töltött pulykamellet kért, sajtmártással és hercegnő burgonyával. Elégedett volt az étellel. Választásom a baconos szűzre esett sajtmártással, hercegnő burgonyával. Nem vagyok nagy gourmet, jól sikerült elkészíteniük, a krumpliformák gyönyörűek voltak.
Remélem a számlámon szereplő sörök árát a fogyasztóján nem vasalták be, egészségére!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:
Tisztaság:Átlagos

Tolnay Vendéglő további értékelései

2019.09.07a párjával
Kiváló
A szállásadónk ajánlotta a helyet, mellyel teljesen meg voltunk elégedve. Az étterem nagy, több helyiséges, szépen megterített asztalokkal és gyertyával. Még vicceltünk, hogy most gyertyafényes vacsoránk lesz? Hát az volt! Májgaluskával kértük a húslevest, mely finom volt és nagy adag. És csak ,...
2017.04.18családjával
2017 húsvét hétfőjén jártam családommal a vendéglőben. Az összes asztal kifogástalanul meg volt terítve. Minket egy hölgy fogadott, aki kedves és udvarias volt. A tisztasággal csupán annyi problémánk adódott, hogy az ablakon át egy rendetlen tárolóként használt kerthelyiség látszódott, mely az...
2016.10.06a párjával
Egy fárasztó kalandparkos délután megéhezve tértünk be a vendéglőbe.Az italokat,és az étlapot viszonylag hamar megkaptuk.Választott ételeink ínycsiklandozóan érkeztek.Farkas éhségünket kielégítette a tálakon hozott finomság.Mi kinnt a "teraszon" ültünk,és étkezés közben cigaretta füst szaga...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Írottkő K?szeg - Senior pihenés az Alpok lábánál
Senior pihenés az Alpok lábánál
2024.06.24-ig
Hotel Írottkő K?szeg
69.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Hunguest Bük Bük, Bükfürdő - Senior ajánlat félpanzióval
Senior ajánlat félpanzióval
04.01-05.29.
Hunguest Bük Bük, Bükfürdő
157.920 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Ensana Thermal Sárvár - Wellness élmények előfoglalással
Wellness élmények előfoglalással
2024.11.01-ig
Ensana Thermal Sárvár
81.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től bőv. félpanzióval