Szót fogadtam

Ahogy Adelaide ajánlotta, úgy tettem én is, felmásztam. Nem egy szokványos kálvária ez, a lépcsősor filmre kívánkozik. Egyébként nem véletlenül itt tartják a híres magyarpolányi passiót. Jut is eszembe... éppen ma van, meg holnap van! Fel vannak már építve a tribünök, ahonnan a nagyérdemű majd nézi, és nyilván izgul, hogy hogyan végzőik a dolog. Elő vannak készítve, odatámasztva a keresztek is, nyilván kettő a latroknak, egy meg a Megváltónak. De én kedden még a showműsor előtt jártam ott, magányos barangoló, végig is néztem a kálváriát tüzetesen. Szóval, ne kerteljünk, van ebben valami erős szenvedéspornó. Életnagyságú figurák a stációs ketrecekben, a főszereplőt végig ütik-vágják, felszögezik, elesik, vérzik, szóval ááá.... perverz indíttatás kell ahhoz, hogy ezt szeresd nézni, ezért utazz ide. De mintha erre alapulna az egész. Olyant szinte soha nem látsz egyetlen szobron, freskón se, hogy Jézus boldogan táncol a réten a barátaival, nevetgélve hancúrozik, hever a fűben és jókat piál, mindig csak az jut neked, hogy vérzik, fáj neki, elesik, meghal... hát, lelke rajta, akinek ez az öröm. Szóval, jó ez a lépcsősor, tele van számtalan gondolattal, lihegéssel, némi fizikai szenvedéssel is, de azért még büszke is voltam magamra a végén, hogy felmásztam. Szép a táj, a Bakony, kápolna fenn, templom alant, remek kirándulás.