Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Inkorrekt, megbízhatatlan szállásadó. Különösen nem ajánlott, messzire kerülendő!

Allium Apartman MakóAllium Apartman Makó a térképen

Szörnyű 2018. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2018. március 23.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Az Airbnb-n keresztül januárban lefoglaltam egy 5 fős apartmant március közepére, amit még aznap a szállásadó elfogadott és visszaigazolt. A foglalás visszaigazolása után felhívott a tulaj, hogy a megrendelt és visszaigazolt apartmant nem tudja biztosítani, de egy kisebbet tud adni, természetesen ugyanazon áron. (Akkor miért fogadta el a foglalást és igazolta vissza?) Az ajánlatot visszautasítottam.
Félóra elmúltával ismét hívott, hogy odaadja a nagyobb apartmant, de hagyjuk ki a szállásközvetítőt, és közvetlenül neki fizessem a szállás díját (3-4 ezer forinttal kevesebbet, mint a megrendelés volt). Mivel már a szállás teljes díját levonták a számlámról, így minden maradt a régiben.
Következő lépése az volt, hogy a szállásközvetítőnél megpróbálta felemeltetni a már kifizetett árat, amit nem fogadtam el, és kértem mondja vissza ha ez a foglalás ekkora gondot okoz. Természetesen nem mondta vissza.
Az utazás előtt 9 nappal a szolgáltatón keresztül tájékoztattam a várható érkezésünkről, és arról, hogy csak a megrendelt és kifizetett apartmant fogadom el. Semmi válasz.
Az üzenetet újra elküldtem az utazás előtt 6 nappal. Semmi válasz.
3 nappal az utazás előtt SMS-t küldtem, hogy amennyiben nem válaszol a szállásközvetítőhöz fordulok. Semmi válasz.
Az utazás előtt 2 nappal megkerestem a szállásközvetítőt, és leírtam a történteket.
Másfél nappal az utazás előtt végre válaszra méltatott a szállásadó. Nem, nem kért elnézést. Közölte, hogy egy kisebb apartmant tud adni, és ha nem tetszik mondjam vissza foglalást.
Nem fogadtam el a kisebb apartmant, és nem mondtam vissza. A szállásközvetítő törölte a foglalást és visszautalta a pénzt.
Ha te is így akarsz járni, bátran foglalj náluk.
Milyennek találod ezt az értékelést?

Allium Apartman további értékelései

2019.10.24a párjával
Kiváló
A legkiválóbb szállás minden szempontból,kedveas fogadtatásban volt részünk a tulajdonostól,mindent megmutatott,körbevezetett minket és meglepetés volt a sószoba is és a szauna is !Az apartman maximálisan felszerelt és tiszta volt,az ágy a rossz gerincemnek is kényelmes,ide biztosan visszajövünk...
2017.11.13családjával
Kiváló
Csodás szállás, meglátszik hogy tavaly nyitott, mert minden szép új, modern, ízléses. Az apartman jól felszerelt, kényelmes, nagyon szép minden. Közel van a fürdőhöz kb 250 m. Az apartman nyáron is fantasztikus lehet, van sütögetőtől kezdve, kiülőkig, medencéig minden, sószóba, pihenő és szauna...
2017.09.04a párjával
Kiváló
Az Allium Apartman tavaly ,2016.-ban nyitotta meg kapuit.A makói Hagymatikum fürdőben szerettük volna pár napot eltölteni és ezért kerestem szállás lehetőséget a városban. Próbáltam az Itt jártam .hu oldalon is tájékozódni, de nem volt semmi infó.Elsőként és egyben a szálláshely ajánlójaként is...

Az Allium Apartman legnépszerűbb csomagjai

Allium Apartman Makó - Napi árak (1 éjtől)
Napi árak (1 éjtől)
28.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től ellátás nélkül
2024.09.01-ig
Allium Apartman Makó - Pünkösd (min. 2 éj)
Pünkösd
Kérd ajánlatunkat!
05.16-20.
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.06.03-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
59.823 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval
MO-HA Panzió Törökszentmiklós - Napi árak
Napi árak
2025.01.01-ig
MO-HA Panzió Törökszentmiklós
20.000 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Katarina Birtok Nemesnádudvar - Augusztus 20.
Augusztus 20.
08.15-20.
Katarina Birtok Nemesnádudvar
25.725 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül