Nemzeti érzületek

Elég tipikus ez a kompozíció, a korra jellemző. 1929. az avatás, az egész haza fortyog vagy sír, bosszút szomjazik éppen, a művészek meg gyártják ehhez a varkocsalávalót. Ez a város is megkívánt már 1923-ban egy ilyen típusú monumentet. Pályaművek készültek, művészek ajánlották szolgálataikat, Pásztor János lett a szerencsés, aki úgy képzelte el, hogy fent van az hősiesség, katona éppen esik el, de meztelenül, és ez nagyon meg fogja hatni a publikumot, mögötte egy ilyen Hermész sisakos izmos akcióhős kardot ránt és persze visszafoglalja az elbitorolt területeket, a női főszereplő meg hát kétségbeesik, gyászol vagy fél, ez a dolga. A városatyák vagy bizottság nem értették a férfiakt jelenőségét, inkább felöltöztették a szobrásszal, szuronyos puska is került a kezébe. Egy emelettel lejjebb meg ül a dolgozó magyar, aki hol kapára, hol hadra fogható, most is fokossal szilaj, de békés alapvetően. A másik mellékalak meg szorgalmasan szüli a gyerekeket ebbe az érdekes, dolgos, munkás, harcos, hősies világba. Egyébként a szoborcsoport kifejezetten jó, teljesen lefedi az elképzeléseket, elvárásokat. Amúgy ez egy első világháborús emlékmű, miért csak "hősi" a neve, az egy másik kérdés.