Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Őszi kirándulás

Postakocsi Étterem MartonvásárPostakocsi Étterem Martonvásár a térképen

Átlagos 2017. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. december 20.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Kutyát sétáltatva spontán jött az ötlet,hogy kipróbáljuk az éttermet. Első benyomásom pozitív volt a kerthelyiségbe beengedtek minket, sőt még kis tálkában a meleg miatt még vizet is kapott a kutyusunk. Jól eső figyelmesség, hiszen nyár vége volt és rekkenő meleg.
A felszolgálás gyors volt, igaz rajtunk kívül csak egy család étkezett a benti részben. Az étlapot csak bámultam, mivel egy magyar hagyományos ételt szerettem volna első körben megkóstolni, ami nem volt.Elég sokáig merengtem végül én fogas filét ettem saláta ágyon, párom pedig sült kacsa combot,zelleres cékla pürével. Én még kértem sült burgonyát, mivel éhes voltam. Az étel mindkettőnknek nagy csalódás volt. A kacsa rózsaszín belül, konfitált kacsához semmi köze. Páromon láttam, hogy nem szívesen eszi. Az én hal ételem árához képest nagyon alul teljesített. Az étterem hangsúlyozom nagyon szép, ízléses. Az ételek miatt azonban mi nem fogunk vissza térni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Gyenge
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:Kiváló

Postakocsi Étterem további értékelései

2020.12.13barátokkal
Bevallom őszintén arra számítottam, hogy a martonvásári Postakocsi étterem olyan lesz, mint amilyen a legtöbb old school hely országszerte, melyek 40-50-60 éve működnek s jól-rosszul hozzák a magyar klasszikusokat, főként pulykamellre és csirkemellre alapozva, töltve és mártással, sütve és...
2019.07.17barátokkal
Kiváló
Júliusi meleg délután jártunk az étteremben, egy sokatadó kirándulás után a martonvásári Brunszvik-kastélyban és parkjában. Gazdag huslevest rendeltünk és kacsacombot, rántott húst, gombás rizottót. Minden nagyon finom volt, szépen tálalt, gyors kiszolgálással. Kitünö hüsülést ad az udvaron,tetö...
2019.05.24a párjával
Kiváló
Korábban nem jártunk itt, pedig sokszor elmentünk mellette. Sokat hallottunk róla. Nem voltak különösebb elképzeléseink, csak kíváncsiak voltunk. A hely nagyon szép, igényesen berendezett, a pincérek kedvesek voltak. A választék nem bőséges, de ez cseppet sem zavaró, sőt! Az étel gyorsan...
Népszerű szállások a környéken
Hanga-lak Velence - Augusztus 20.
Augusztus 20.
08.15-20.
Hanga-lak Velence
58.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től ellátás nélkül
Hotel Visegrád - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Hotel Visegrád
99.360 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Bellevue Esztergom - Tavaszi előfoglalási akció
Tavaszi előfoglalási akció
2024.06.16-ig
Hotel Bellevue Esztergom
70.467 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval