Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Egyedülálló, panoráma

Hotel Ózon & Luxury Villas MátraházaHotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza a térképen

2018. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. március 14.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Szép hó esett a hét végére, ezért kifejezetten olyan hotelt választottunk, ahol élvezhetjük a szép téli tájat és környéket. Elég korán érkeztünk, gondoltuk hátha lesz üres szoba, de nem volt, sőt nem néztük meg, hogy csak du. 15 h-tól adják át a szobákat, ezért elég sokat kellett várnunk a hallban lévő presszóban. Aztán felmentünk az étterembe ebédelni, és bár a telefonszámunkat elkérték, de nem szóltak, hogy már van üres szoba. Mire visszaértünk, az összes utánunk érkező már megkapta a szobáját, ennek nem örültünk.
A wifi mindenhol tényleg jól működött, az étteremben és az eszpresszóban is.
Nagy előnye a hotelnek a gyönyörű panoráma, ami a Kékesre néző szobákból maradéktalanul élvezhető. A hotel egyedül áll az út mellett, Mátraháza messzebb van, általában kocsi kell a kirándulásokhoz, bár vannak túraútvonalak is a közelben. Első ránézésre egy modern, szépen megépített hotelt látunk, belülről azonban észrevehető, hogy ez egy felújított, hozzátoldott épület. Sok helyen a lépcsőfokok egyenlőtlen magassága balesetveszélyes, ha nem nézünk a lábunk alá hasra eshetünk - mint pl. én is. A folyosókon, az étterem kijáratnál is nem jelzett szinteltérések vannak.

Másik nagy előnye a hotelnek a nagyméretű wellness részleg. Sajnos úszómedence csak kinn van, bár az is fel van töltve kb. 25 fokos vízzel, de fagyban ez kicsit alacsony.
A wellness részleg összes medencéje télen nem a megfelelő hőfokú, hosszabb tartózkodásra csak a felső szinten lévő pici medence alkalmas. A külső kerti szintén panorámás jakuzzi is nagyon langyos.
Viszont a kerti szauna igazán minden igényt kielégít, hatalmas üvegablakán keresztül rálátni a Kékesre, és maga a szauna is nagyméretű, kényelmes.
A szobaszerviz nem igazán működik, 3 napig állt a szobaajtó előtt a szervizkocsi tele mosatlan edénnyel.
A szobánk az átlagtól kicsit nagyobb, kényelmes volt, lap TV-vel, szép fürdőszobával, jó ágyakkal. Az éjjeliszekrénynél lévő "olvasólámpa" nem felel meg a céljának, kevés a fénye és egyoldalúan inkább csak az éjjeliszekrényt világítja meg. A teraszajtó nem megfelelően szigetelt, már az elődeink is kibélelték a huzatot okozó lyukakat rajta papirzsebkendőkkel.
Az étteremben szuper választék van az á la carte étlapon, és ezek az ételek is jóízűek, szépen tálaltak és van köztük egyedi is, mint pl. a pulykamell áfonyával és camember sajttal töltve. A büféasztalos vacsora is jó választékú és ízletes. Sajnos itt is tapasztaltuk, mint más 4-5 csillagos hotelekben is, hogy nem kapunk a büféasztalról magasabb árfekvésű ételeket, mint pl. a bélszín, a jobb minőségű halak, rákok, stb. Nem értelmezhető, hogy milyen színvonalú hotelt kéne választani, hogy ezek is legyenek a büféasztalon.

A reggeli büfé is választékos, sajnos az étel melegen tartó reggel nem működik, pl. a tojásrántotta és az egyéb meleg ételek hidegek 9 órakor. Lehet, hogy 7 órakor még melegek.... És ittunk már jobb kávét is reggelinél az automatából máshol.

A közelben jó kirándulóhelyek vannak, 2 sícentrum és szánkázásra alkalmas helyek is.
A személyzet nagyon figyelmes az étteremben, a használt tányérokat, poharakat azonnal leszedik az asztalról, a rendelés pillanatok alatt teljesül. Eléggé valószínű, hogy a tulajdonos-főnök régi vendéglátó tapasztalatokkal rendelkezik, sőt az a gyanúnk :), hogy az esti vacsoránál ő áll a pult mögött és ellenőriz mindent minden alkalommal.

Abszolút egyedi, hogy a hotelben kis kápolna, inkább egy kis imahely is van, ahol miséket is szoktak tartani.

Egyszóval a hotel az apróbb hibáktól eltekintve megfelelő választás nyári kánikulában is, aki hűsölni akar, ősszel gyönyörű lehet a környék a színes lombokkal, és a téli havazás alkalmával is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:
Szolgáltatások:
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:Átlagos
Fényképek (3)
Hotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza - Medence/kertHotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza - Külső képHotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza - Környék

Hotel Ózon & Luxury Villas további értékelései

2023.09.22gyerekekkel
Kiváló
Szuper választás volt az Ózon hotel nyaralásunk helyszínéül! Csodás panoráma, kényelmes szoba gyermekkel, finom ételek, kedves személyzet. Wellness pont jó. Külön tetszett hogy felnőttek is tudtak kikapcsolodni billiárddal, csócsóval, dartssal. Gyerekeknek mindenféle program. Bármikor szívesen...
2023.07.26a párjával
Kiváló
Ez a hely egyszerűen "6" csillagos. A hotel külső belső építészete, a mai stílusnak megfelelő, igazi vadonat új, modern szálloda. A wellness, a külső medence és a napozó terasz a panorámával szuper! Kényelmesek a nap ágyak! A személyzet egyszerűen szuper!!!! Jól értik a dolgukat.., gyorsak...
2023.04.17gyerekekkel
Átlagos
A wellnesben a kiírt hőfokkal ellentétben, a víz csak langyos volt. A csodás panorámát a jacuzzis medencéből 2 nagy növény takarta. A befúvók nem működtek, a vízbe lépéskor minden második ember beverte a fejét, olyan alacsonyan volt az álmennyezet. Figyelmeztető tábla nincs! Szobánk nagyon...

A Hotel Ózon & Luxury Villas legnépszerűbb csomagjai

Hotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza - Napi árak félpanzióval (1 éjtől)
Napi árak félpanzióval (1 éjtől)
Kérd ajánlatunkat!
2024.12.24-ig
Hotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza - Kedvezményes ajánlat (min. 3 éj)
Kedvezményes ajánlat
Kérd ajánlatunkat!
2024.12.19-ig
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - 2 éjszakás ajánlat félpanzióval
2 éjszakás ajánlat félpanzióval
2025.01.06-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
82.460 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Bál Resort Balatonalmádi - Legjobb ár félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval
2024.12.24-ig
Hunguest Hotel Bál Resort Balatonalmádi
88.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Freya Zalakaros - Senior ajánlat fürdőbelépővel
Senior ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.20-ig
Hotel Freya Zalakaros
121.890 Ft / 2 fő / 3 éj-től csodás félpanzióval