Szörnyű 2018. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. július 9.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Rémálom a köbön! Egy éjszakát töltöttünk a hotelben, de ez is több volt 1-el, mint amit ki lehet bírni. Érkezésünkkor senki nem tartózkodott a recepción. KB 10 perc után megjelent egy hölgy cicanadrágban és strand pólóban. Köszönésünket nem fogadta, mert nagyon el volt foglalva az egyik karbantartó fiúval. A szobában szembesültünk vele, hogy mink a 3 csillag helyett egy turista szálló jellegű szállásra foglaltunk. A padlószőnyeg kopott, a csap és a szappan adagolón már nincsen crom, annyira kopott.A tükrön végig vak folt. A tv az ágy mellé van közvetlen téve ami ez miatt nézhetetlen. A wellness részleg csak ez után következett. Az új benti részleg nagyon szép, csak annyi hogy a víz hőfokára kéne odafigyelni. A kinti rész az kritikán aluli. Az udvar mintha egy szeméttelep lenne. A napozó ágyak között nem sikerült használhatót találni (szakadt, törött). A kinti medence valami műanyaggal volt bevonva ennek eredményeként kapaszkodás nélkül zuhanva érkeztünk volna a medencébe. A medence teteje a kosztól nem átlátható és a tartó gerendák több helyen töröttek és repedtek néhol mellészögelve egy darab léccel. Még jó, hogy nem esett senki fejére.. Az étteremben a hölgy nem volt a helyzet magaslatán. Köszönni nem tudott, állandóan elfelejtette a rendelést. Nem volt két egyforma pohár. Amikor már kínunkba rákérdeztünk, hogy esetleg menjünk máshová enni, csak annyit válaszolt, „Akkor visz lát”. Majd amikor kihozta a „Húslevest gazdagon” ami csak tésztát és répát tartalmazott. Kérdésünkre, hogy mit jelent a gazdagon, nevetve válaszolta, hogy tésztával gazdagon. Az én és a feleségem levese között eltelt kb 10 perc mert nem tudták kihozni a másik tányérral. Ezek után nem tudom, hogy miként jutott el 3 csillaghoz ez a Hotel, de NEM ajánlom senkinek!!!!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Szörnyű
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:Szörnyű
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Szörnyű
Elhelyezkedés:Jó
Fényképek (4)
Hajnal Hotel további értékelései
2026.08.14egyedül
Jó
A Hajnal Hotelben vannak egyágyas szobák, ennek nagyon örültem. Már második alkalommal töltöttem néhány napot. Nagy előny a wellness részleg a hotelen belül, külső és belső medencékkel, a kertben szines nyugágyakkal, napernyőkkel. Aki kocsival érkezik, ingyen parkolhat a hotel kertjében....
HALI! Ételek, személyzet, tisztaság, víz minőség az uszodában, nagyon jó, és dicséretes! Reggeli, 7-10-ig rendben van, ellenben a vacsora 5-6orai időpontja kicsit necces! 19ora után az étterem bár pultja, nem igazán elérhető! Reggeli kávé fogyasztás 7ora után lehetséges,sajnos.Tobb tájékoztatást...
Tetszett: Igazi retró hangulat, mintha 40 évet visszamentünk volna az időben. Nosztalgikus hangulatban telt a hétvége. Nem tetszett: A nosztalgiázás mellett már megszoktunk egy igényesebb környezetet. Azt gondolom hosszútávon így nem lehet üzemeltetni. Repedt mosdókagyló Végtelenül szűk...