Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Izgalmas hely, várjuk az újabb találkozást

Lokalista Bistro MiskolcLokalista Bistro Miskolc a térképen

Kiváló 2016. júliusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2017. január 7.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Idén nyáron több ízben is megfordultunk Miskolcon, miután egy boros túrát itt kezdtünk s dokumentálódtam egy kicsit a város vendéglátóiparának tárgyában, amiután muszáj volt még ide visszatérni.
A legfőbb célpontokat a nyár végére sikerült kilőni és több maradandó élményt is szereztem. Nem is értem, hogy ezek közül kettőről eddig, hogy nem írtam. Az egyik az imént megénekelt Végállomás, a másik a Lokalista.
Ezutóbbi nem éri ez a másik színvonalát vagy legalábbis ottjártunk idején volt egy-két konyhatechnológiai megbicsaklás, de egyértelmű itt is a kreatívat, jót adni akarás. A pincérünk is remek volt, egyből megértette, hogy mi az a kocsmatúra, s nem jött a szokásos unszolással, hogy még ezt igyuk, ezt együk stb., miközben a cél az, hogy egyik oldalról képet alkossunk a helyről, másik oldalról viszont evő-ivő kapacitásunkat ne vegyük túlságosan igénybe.
Ötletes, izgalmas ízekkel szolgálnak itt, szépen tálalnak, kiemelkedő a borválaszték és tetszetős a beltér.
Erős nekik az öt pont, de biztatásul megadom, mert az élmény kétségkívül megvolt 5 szívecske. A fő kérdés végül is az, hogy szeretnénk-e ide még betérni és egyebet is kóstolni vagy sem. Márpedig erre a kérdésre egyértelmű igen a válasz.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (10)
Lokalista Bistro Miskolc - Külső képLokalista Bistro Miskolc - Külső képLokalista Bistro Miskolc - Étlap/itallapLokalista Bistro Miskolc - EgyébLokalista Bistro Miskolc - BelsőLokalista Bistro Miskolc - BelsőLokalista Bistro Miskolc - BelsőLokalista Bistro Miskolc - Étel/italLokalista Bistro Miskolc - Étel/italLokalista Bistro Miskolc - Külső kép

Lokalista Bistro további értékelései

2019.09.22barátokkal
Kiváló
A jelenlegi 25. hely ellenére szerintem Miskolc egyik legszínvonalasabb modern bisztró-étterme a belváros szívében, a Szinva teraszon. Két irányból is meg lehet közelíteni, a sétáló utca felől, illetve a Szinva partról is, itt egy keskeny kiülős teraszuk van, míg a másik oldalon a belső udvaron...
2017.11.05a párjával
Kiváló
Szinház jegyünken ennek a helynek a neve szerepelt mint kedvezményes lehetőség ,mint ajánlat. Kipróbáltuk, és nem csalódtunk. Egy egyszerű esti kávé és limonádé mellett -hangulatos, beszélgetős helyet találtunk a belvárosban . A kiszolgálás gyors, udvarias. Az asztalokon gyertya -hangulat...
2017.08.20a párjával
Kiváló
Betértünk egy reggelinek indult, de időközben ebéddé alakult étkezésre, mivel elszaladt az idő. Hirtelen ötlet volt, és nem bántuk meg. Szombat 12 óra volt, üres éttermet találtunk. Nagyon kedves kiszolgálásban volt részünk. Ami nem utolsó, nagyon gyors, bár ez betudható annak is, hogy ketten...
Népszerű szállások a környéken
Premier Hotel Miskolc - Reggelis ajánlat
Reggelis ajánlat
2025.04.18-ig
Premier Hotel Miskolc
29.600 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
60.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval