Átlagos 2026. márciusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2026. április 9.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Eljött a március, ismét ásványfesztivál, ismét a Miskolci Egyetemen vagyunk. A Rácsos Büfé az esemény alatt szombaton és vasárnap is nyitva tartott. Reggel tartalmasabb ételként szendvicset kínáltak, zsemlébe töltve. Sonkás szendvicset vettem, ami friss volt, 790 Ft-ba került. Az 5 dl-es Fuze tea 550 Ft + 50 Ft betétdíj. Kérésemre kerestek a pultban szobahőmérsékletű teát, mivel nem akartam hideget inni a hűtőből. A pultban kiszolgáló hölgy kedves volt. Elmondta, hogy később, 11 óra után lesz meleg étel, napi menü formájában rántott hús hasábburgonyával és valamilyen leves 2800 Ft-ért, ha jól emlékszem. Végül úgy alakult, hogy az ebéd későbbre húzódott, és nem az Egyetem területén került rá sor, hanem a városban. A berendezés puritán, amolyan tipikus egyetemi iskolai büfé. Később, amikor megéheztek az emberek, már sokkal több vendég lett, sorban állás alakult ki a pult előtt egészen a folyosóra ért ki a sor.
A Rácsos Büfé a Miskolci Egyetem III-as előadója mellett az A/3-as épületben található, az üvegajtó után egyből balra. Tipikus egyetemi büfé, ahová a tanulmányi időszakban az órák után vagy a szünetekben leugorhatnak a diákok és a tanárok kávézni, valami egyszerűbb ennivalót bekapni. Egyszerűbb...