Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Búzát vetnek az albánok

Tafa Pékség MiskolcTafa Pékség Miskolc a térképen

Gyenge 2019. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2019. október 3.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Azt nem tudom, hogy a névválasztás mire utalhat, számomra a "TAFA" szónak nincs ismert jelentése, legyen elég annyi, hogy itt egy újabb albán pékséggel állunk szemben. Helyszín a miskolci buszpályaudvar, illetve a mellette lévő piac, szóval abszolút központi, forgalmas elhelyezkedés.
A pékséget a Volán forgalmi épületében alakították ki, amely egyúttal utasváróként is funkcionál valamelyest.
A szagok alapján egyértelműen beazonosítható, hol járunk. Az albán pékáruk tipikus szaga itt is azonnal érzékelhető. Nem azt mondom, hogy halálos mérget vesz magához, aki itt vásárol, de hogy nem egészséges, amit eszik, az biztos. Persze jól tudjuk, nem minden egészséges, ami jó, de amit itt bekapunk, az a gyomornak csak pillanatnyi telítődést okoz, mint az amerikai gyorséttermek junk food-ja, azonban a szervezetet nem a számára szükséges és megfelelő tápanyagokkal látjuk el.
További nagy eszmefuttatás helyett a tények: a szokásos albán édes és sós péksütik, nagy méretű, felfújt, azonos tésztából készült harapnivalók. Kakaós csiga, túrós táska még jól megszórva porcukorral is, többféle tekercs: diós, mákos, lekváros, túrós. A diósban a dió részen pótanyaggal, dejóval kipótolva. A tészta frissen nagyon puha, szintén mállik az ember szájában, de kívül nem ropogós, nincs tartása. Pár órás állás után szivacsos lesz, másnapra teljesen elveszti élvezeti értékét.
A kenyereket fel lehet géppel szeleteltetni. A pékárukat nejlonba csomagolják, nem környezettudatos bolt.
Kiszolgálás udvarias, gyors.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Gyenge
Kiszolgálás:
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (3)
Tafa Pékség Miskolc - BelsőTafa Pékség Miskolc - BelsőTafa Pékség Miskolc - Külső kép
Népszerű szállások a környéken
Premier Hotel Miskolc - Reggelis ajánlat
Reggelis ajánlat
2025.05.06-ig
Premier Hotel Miskolc
28.600 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
68.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval