Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

csak ha rosszat akarsz a családodnak

Kastély Villa MiskolcKastély Villa Miskolc a térképen

Szörnyű 2014. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. július 21.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Én márciusban voltam ott a feleségemmel. előre jeleztem hogy emeleti szobát kérek. mikor odaértem egy nőszemély rikoltozva jött le, alig lehetett érteni. azt mondta hogy foglaltak az emeleti szobák(akkor miért foglalhattam ha kifejezetten azt kértem), majd hátramentünk a sufniba. büdös volt és hideg. kinyitottuk az ablakot, erre leb...k [moderálva - a szerk.], hogy minek nyitjuk ki, kimegy a meleg. Igaz, ahol a büdös ott a meleg, de itt csak büdös volt.
Próbáltunk netezni, de alig volt térerő. este mikor átfáztunk már nem is tusoltunk mert hideg volt. Másnap még hidegebb volt hiába engedtem a forró vizet nem lett a párától meleg. hajszárítóval melegítettem a fürdőszobát, ami igénytelen volt a szobával együtt(a tulaj szerint padlófűtés van benne), gondolom a meleg szennyvízre gondolt ami lefolyik a kádból.
minden házilag van tákolva, hulladékokból. az éjjeli szekrénynek nevezett ládán egy burkolólap volt a "terítő".
Másnap mondtuk adjanak másik szobát. addig nem is fizettem, de ha nem kaptam volna nem is fizettem volna.
húzta az időt, de én kitartó voltam. Megvártam míg kiganézza a fenti szobát majd bementünk. ez a lenti putrihoz képest jobb volt, de itt is gagyizás határtalanul. Délután mentünk csak a fürdőbe, nem is akartunk nagyon oda visszamenni.
Másnap megkérdezték mi volt a bajunk az első szobával. mikor mondtuk hogy hideg van, azt mondták hogy el vagyunk kényelmesedve és a meleghez vagyunk hozzászokva. Nos nálunk 22fokra van a termosztát állítva otthon, de ott ha 18 volt sokat mondok.
minden hulladék, és mocskos. szerintem aki pozitív véleménnyel van az maga a tulaj. Örök érvényű szabály, hogy mindig a negatív kritikákat olvasd, mert azt biztos hogy a vendégek írták. persze én is kuponos voltam, remélem egyszer eljutunk odáig, hogy az ilyen szállások lehúzzák a rolót. inkább kerüljön valami többe de normális legyen.
Hozzáteszem nekünk is az erkéylről szólt le a "királylány":)
üdv,
jani
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Szörnyű
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Szörnyű
Szolgáltatások:Szörnyű
Étkezés:Szörnyű
Elhelyezkedés:

Kastély Villa további értékelései

2019.11.02gyerekekkel
Szörnyű
Megérkezésünkkor a tulajdonos hölgy közölte, hogy azt a szobát amit lefoglaltunk még nem hagyták el az előző vendégek. Tud adni egy földszinti franciaágyas szobát és egy emeleti szobát amiben a kislány elalszik (11 éves és teljesen idegen hely) vagy a férjem megy külön szobába. Különben meg nem...
2018.10.23egyedül
Szörnyű
Szállásközvetítőn [moderálva - a szerk.] foglaltam a Fehér Hintóban szállást. Az érkezés napján egy idősebb nő felhívott – bemutatkozni és köszönni nem tudott. Azt kérdezte mikorra érkezem. Mondtam neki hogy este 7 körül érnék oda de ha szükséges előbb is be tudok ugrani. Volt még más...
2018.09.24a párjával
Szörnyű
Sajnos a Kastély apartmanban töltöttük a hétvégét a férjemmel és a barátnőmmel. Előzetes egyeztetéskor megnyugtattak, hogyha bármire szükségünk van szóljunk, és hozzák. Sajnos ez nem így van! Megérkezésünkkor beküldtek a recepcióra, mondván rögtön jönnek. Míg én bementem, a férjem elkezdte...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Premier Hotel Miskolc - Reggelis ajánlat
Reggelis ajánlat
2025.05.06-ig
Premier Hotel Miskolc
28.600 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
68.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval