Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

ÁTVERÉS

Kastély Villa MiskolcKastély Villa Miskolc a térképen

Szörnyű 2014. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. augusztus 2.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Kedves Pihenni vágyók!
Messzire kerüljék el ezt a helyet, mert ennél szörnyűbb szállást még nem láttam!
A személyzet viselkedése alpári, már megérkezésünkor kiabált a gyerekekre!
A lefoglalt szobák messze nem azok voltak, mint amik a hirdetésében szerepelnek! Mocsok, bűz!
Három szoba helyett, két kis lyukat kaptunk, amihez egy fürdőszobának nem modható valami járt, igazi kis pöce szaggal!
Az egy hetes foglalást persze rögtön ki akarta fizetni a kedvesnek nem mondható nő, de mivel nem tettem meg, ezért még este 22 órakor is zaklatot minket. Két éjszakát töltöttünk el úgy, hogy kötött programunk volt és nem találtunk más szállást. Második este ismét 22 órakor rikáltsolt a nő, hogy azonnal fizesem ki a hetet, mire közöltem, hogy reggel elmegyünk még akkor is ha a kocsiban kell aludnunk a gyerekekkel. Felháborodottan kérdezte, hogy mi a bajunk, mert mindenkinek megfelel csak nekünk ne. De ahogy az előttem szólóknál olvasom mástól is ezt kérdezte.
A "fönök" - a 22 órás alkalmazotti látogatás után - telefonon hívogatott és zaklatott, fenyegető emaileket küldött.
SENKI SE MENJEN ERRE A HELYRE, MERT EZ EGY RÉMÁLOM!
Ui.:
"kedves" tulajdonos!
Nem kell, hogy elmondja a rizsáját, mert ennyi ember nem tévedhet! Az egész, amit maga művel az kész átverés!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Szörnyű
Tisztaság:Szörnyű
Ár / érték arány:Szörnyű
Kényelem:Szörnyű
Szolgáltatások:Szörnyű
Étkezés:Szörnyű
Elhelyezkedés:Szörnyű

Kastély Villa további értékelései

2019.11.02gyerekekkel
Szörnyű
Megérkezésünkkor a tulajdonos hölgy közölte, hogy azt a szobát amit lefoglaltunk még nem hagyták el az előző vendégek. Tud adni egy földszinti franciaágyas szobát és egy emeleti szobát amiben a kislány elalszik (11 éves és teljesen idegen hely) vagy a férjem megy külön szobába. Különben meg nem...
2018.10.23egyedül
Szörnyű
Szállásközvetítőn [moderálva - a szerk.] foglaltam a Fehér Hintóban szállást. Az érkezés napján egy idősebb nő felhívott – bemutatkozni és köszönni nem tudott. Azt kérdezte mikorra érkezem. Mondtam neki hogy este 7 körül érnék oda de ha szükséges előbb is be tudok ugrani. Volt még más...
2018.09.24a párjával
Szörnyű
Sajnos a Kastély apartmanban töltöttük a hétvégét a férjemmel és a barátnőmmel. Előzetes egyeztetéskor megnyugtattak, hogyha bármire szükségünk van szóljunk, és hozzák. Sajnos ez nem így van! Megérkezésünkkor beküldtek a recepcióra, mondván rögtön jönnek. Míg én bementem, a férjem elkezdte...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Premier Hotel Miskolc - Reggelis ajánlat
Reggelis ajánlat
2025.05.07-ig
Premier Hotel Miskolc
28.600 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
68.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval