Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Szörnyű nyaralás

Kastély Villa MiskolcKastély Villa Miskolc a térképen

Szörnyű 2013. szeptemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. szeptember 5.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Én a családommal 2013. nyarán jártunk ott. Soha de soha többé erre a szállásra nem akarunk menni, sőt már az első napon távozni akartunk, csak ki kellett fizetnünk előre és igy arra jutottunk hogy mégis maradunk.
Nekünk is az erkélyről kiabált le a csöppet sem kedves tulaj felesége. A szoba büdös volt, pöce szag. A Tv nem működött, kávéfőző rossz volt (vennünk kellett egyet, hogy a reggeli kávénkat el tudjuk fogyasztani)
Ami felháborító volt, hogy Szépkártyával fizettünk. A csaj levont tőlünk valami 5000,- Ft- plusszba a szállás díjon felül, mondván hogy adó. Ezt akkor sem értettük, most sem, de sajnos már nem tudtunk tenni ellene semmit, mert úgy történt az egész, hogy ő fogta a kártyát, elvitte és lehúzta magától azt az összeget amit akart. Mikor visszahozta a kártyát és a bizonylatot, akkor közölte hogy még levont + 5000,- Ft-ot.
Milyen alapon? Előtte talán közölni kellett volna.
Továbbá: állitólag olcsóbban megvehetjük tőlük a barlangfürdő belépőt, akciós áron. Vettünk is mindjárt 4 db-ot "olcsóbban". Ezek után a fürdőhöz érve láttuk, hogy nemhogy olcsóbban, de drágábban vettük, hiszen diák belépőt is vehettünk volna és a felnőtt belépőt sem adták olcsóbban.
Szóval anyagilag jól lehúztak minket.
Az egészben az volt a legjobb hogy a barlangfürdő csodás, és megismerkedtünk egy kedves családdal (akik szintén itt szálltak meg) és jól szórakoztunk velük. Hozzáteszem ők meg a szárnyashangyákra panaszkodtak a szobájukban.
Mindenki messzire kerülje el ezt a szállást. Nem ajánlom még az ellenségemnek sem.
Milyennek találod ezt az értékelést?

Kastély Villa további értékelései

2019.11.02gyerekekkel
Szörnyű
Megérkezésünkkor a tulajdonos hölgy közölte, hogy azt a szobát amit lefoglaltunk még nem hagyták el az előző vendégek. Tud adni egy földszinti franciaágyas szobát és egy emeleti szobát amiben a kislány elalszik (11 éves és teljesen idegen hely) vagy a férjem megy külön szobába. Különben meg nem...
2018.10.23egyedül
Szörnyű
Szállásközvetítőn [moderálva - a szerk.] foglaltam a Fehér Hintóban szállást. Az érkezés napján egy idősebb nő felhívott – bemutatkozni és köszönni nem tudott. Azt kérdezte mikorra érkezem. Mondtam neki hogy este 7 körül érnék oda de ha szükséges előbb is be tudok ugrani. Volt még más...
2018.09.24a párjával
Szörnyű
Sajnos a Kastély apartmanban töltöttük a hétvégét a férjemmel és a barátnőmmel. Előzetes egyeztetéskor megnyugtattak, hogyha bármire szükségünk van szóljunk, és hozzák. Sajnos ez nem így van! Megérkezésünkkor beküldtek a recepcióra, mondván rögtön jönnek. Míg én bementem, a férjem elkezdte...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Premier Hotel Miskolc - Reggelis ajánlat
Reggelis ajánlat
2025.05.06-ig
Premier Hotel Miskolc
28.600 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
68.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval