Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Mindennek a legalja

Kastély Villa MiskolcKastély Villa Miskolc a térképen

Szörnyű 2014. októberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. október 5.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Nem szoktam véleményt írni. Elmarasztalót pláne nem szívesen, mert azt gondolom, mindenki hibázhat, mindenkinek lehet rossz napja stb. Most azonban kivételt teszek és jó okkal teszem. Azoknál primitívebb, és egyben hatékonyabb zsebmetszőkkel még nem találkoztam, mint akik ebben az apartmanban "fogadtak" minket. Bele mennék a részletekbe, de minek. A lényeg, hogy a szállásadó faragatlan és inkorrekt, a szállás igénytelen, koszos és hideg. Két napot foglaltunk le a két lányunknak és magunknak, ebből a fent említett okok miatt csak egyet töltöttünk itt, de a pénz másik felét természetesen nem kaptuk vissza. A szükséges lépéseket már megtettem az illetékes hivataloknál, mert azt hiszem, nem csak az én és a családom érdeke, hogy ilyen szálláshelyek ne működhessenek Magyarországon, hanem mindennyiunké. Ezért ha valaki mégis elköveti azt a hibát, amit mi is, vagyis megszáll ezen a helyen, kérem, ne hunyjon szemet, ne törődjön bele, ne legyintsen és ne mondja azt, hogy majd csak kibírjuk. Az ilyen vendéglátóknak nincs joguk a működéshez! Kényeztessék csak egymást és hozzátartozóikat, a jóhiszemű kirándulókat meg ne fosszák meg a pihenés örömeitől.
Ennyit akartam. Talán nem teljesen haszontalanul.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Szörnyű
Tisztaság:Szörnyű
Ár / érték arány:Szörnyű
Kényelem:Szörnyű
Szolgáltatások:Szörnyű
Étkezés:Szörnyű
Elhelyezkedés:

Kastély Villa további értékelései

2019.11.02gyerekekkel
Szörnyű
Megérkezésünkkor a tulajdonos hölgy közölte, hogy azt a szobát amit lefoglaltunk még nem hagyták el az előző vendégek. Tud adni egy földszinti franciaágyas szobát és egy emeleti szobát amiben a kislány elalszik (11 éves és teljesen idegen hely) vagy a férjem megy külön szobába. Különben meg nem...
2018.10.23egyedül
Szörnyű
Szállásközvetítőn [moderálva - a szerk.] foglaltam a Fehér Hintóban szállást. Az érkezés napján egy idősebb nő felhívott – bemutatkozni és köszönni nem tudott. Azt kérdezte mikorra érkezem. Mondtam neki hogy este 7 körül érnék oda de ha szükséges előbb is be tudok ugrani. Volt még más...
2018.09.24a párjával
Szörnyű
Sajnos a Kastély apartmanban töltöttük a hétvégét a férjemmel és a barátnőmmel. Előzetes egyeztetéskor megnyugtattak, hogyha bármire szükségünk van szóljunk, és hozzák. Sajnos ez nem így van! Megérkezésünkkor beküldtek a recepcióra, mondván rögtön jönnek. Míg én bementem, a férjem elkezdte...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Premier Hotel Miskolc - Reggelis ajánlat
Reggelis ajánlat
2025.05.06-ig
Premier Hotel Miskolc
26.000 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
68.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval