Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

RÉMÁLOM

Kastély Villa MiskolcKastély Villa Miskolc a térképen

Szörnyű 2013. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. december 17.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
BORZASZTÓ és UNDORÍTÓ
2013. december 16-17-18 lett volna a „Faház Villa Apartman”-ban,
de ELMENEKÜLTÜNK !!
A szobát a „kastély" mögött egy szűk kanyarsikátoron lehetett megközelíteni.
A rövid információk és a – mikor fizetnek? – kérdés után magunkra maradtunk és körülnéztünk.
Lenyűgöző az egész. Hihetetlen alkotása egy beteges elmének.
Két ablak. Az egyik egy kicsi, sötét sikátorra, hulladéktárolóra néz, a másik, a kb. egy méterre levő undorító módon belülről eltakart, a kastély hátsó ablakára néz. Talán ott tartják a többi, beszerzett hulladékokat.
A teljes berendezés valószínűleg lomtalanításnál begyűjtött darabokból áll.
Maradék járólapból az ablakpárkányok, összecsavarozott, túlméretes ágy gumilepedővel, az ágy mögött szemét, kosz. Kidobott munkalap a „konyhaszekrényen”, hogy elférjen rajta a pici tévét tartó szekrény. Ahány pohár annyiféle.
Bejáratnál a szétesés határán levő ruhásszekrény, ferdén, félig az ablakon és a radiátoron. A falon egy félig már szétesett kép és a tapétára ragasztott felpenderedő papírképek.

A hab a tortán, az kérem a fürdőszoba !!!!!!!!!
Hulladék deszkákból összevissza szegezett doboz, rajta ki tudja miért egy darab munkalap, azon ferdén egy mosogató tálca, nyomogatós vízcsappal. Mindez a tákolmány, ferdén, egy nem tudni miért csempemagaslaton ál, mellészorítva egy partvis. A tákolmány nem nyitható, így van összeszegezve !!!!!!!! Mosogató a fürdőszobában !!!!!!!!! A mosogató mellett közvetlenül a mosdó, fölötte szürke ragasztószalaggal összerakott tükör, ráakasztva ragasztószalagos hajszárító.
A fürdőkád széle vastagon, undorítóan körbebetonozva maradék, aprókockás csempével.
A mennyezet mindenütt darabokba, szétesve, beázva. Az udvaron szemét törmelék, a hintaágyon kidobott szőnyegpadló darab, temetőből származó törött kőváza, hintó, ami talán, azóta már szétesett.
Menekültünk! A recepciós hölgy eltűnt. Ötszöri hívás után telefonon sikerült elértem, talán a tulajt. Kértem fizesse vissza az előleget, mivel a felajánlott „szoba” nem felel meg, és közelében sincs a „Faház Villa” ajánlatában írtakhoz.
Nem fizet, mert nem neki fizettem, hanem a „Foglalj Velünk” hirdetési oldalnak. Némi haragos szóváltás után hazautaztunk. Ennyi jelenleg. Remélem sikerül visszakapnom az 5000 Ft előleget az oda vissza-utazás költségével együtt.
Hogy hol van a Faház Villa Apartman az nem derült ki.
A hirdetés megtalálható: www.fahazvilla.hu oldalon
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Szörnyű
Tisztaság:Szörnyű
Ár / érték arány:Szörnyű
Kényelem:Szörnyű
Szolgáltatások:Szörnyű
Elhelyezkedés:Szörnyű
Fényképek (20)
Kastély Villa Miskolc - KörnyékKastély Villa Miskolc - Külső képKastély Villa Miskolc - EgyébKastély Villa Miskolc - SzobákKastély Villa Miskolc - EgyébKastély Villa Miskolc - SzobákKastély Villa Miskolc - SzobákKastély Villa Miskolc - SzobákKastély Villa Miskolc - EgyébKastély Villa Miskolc - SzobákKastély Villa Miskolc - SzobákKastély Villa Miskolc - SzobákKastély Villa Miskolc - SzobákKastély Villa Miskolc - SzobákKastély Villa Miskolc - SzobákKastély Villa Miskolc - SzobákKastély Villa Miskolc - EgyébKastély Villa Miskolc - EgyébKastély Villa Miskolc - Medence/kertKastély Villa Miskolc - Környék

Kastély Villa további értékelései

2019.11.02gyerekekkel
Szörnyű
Megérkezésünkkor a tulajdonos hölgy közölte, hogy azt a szobát amit lefoglaltunk még nem hagyták el az előző vendégek. Tud adni egy földszinti franciaágyas szobát és egy emeleti szobát amiben a kislány elalszik (11 éves és teljesen idegen hely) vagy a férjem megy külön szobába. Különben meg nem...
2018.10.23egyedül
Szörnyű
Szállásközvetítőn [moderálva - a szerk.] foglaltam a Fehér Hintóban szállást. Az érkezés napján egy idősebb nő felhívott – bemutatkozni és köszönni nem tudott. Azt kérdezte mikorra érkezem. Mondtam neki hogy este 7 körül érnék oda de ha szükséges előbb is be tudok ugrani. Volt még más...
2018.09.24a párjával
Szörnyű
Sajnos a Kastély apartmanban töltöttük a hétvégét a férjemmel és a barátnőmmel. Előzetes egyeztetéskor megnyugtattak, hogyha bármire szükségünk van szóljunk, és hozzák. Sajnos ez nem így van! Megérkezésünkkor beküldtek a recepcióra, mondván rögtön jönnek. Míg én bementem, a férjem elkezdte...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Premier Hotel Miskolc - Reggelis ajánlat
Reggelis ajánlat
2025.05.07-ig
Premier Hotel Miskolc
28.600 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Villa Völgy Eger - Szobaárak félpanziós ellátással
Szobaárak félpanziós ellátással
2026.04.01-ig
Hotel Villa Völgy Eger
125.114 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval