Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Történelmi temetőkertben

Avasi templom MiskolcAvasi templom Miskolc a térképen

Kihagyhatatlan 2023. márciusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2023. március 13.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A XIII. századból származó templom Miskolc legrégebbi épülete, amelyet építésekor Szent Istvánnak szenteltek, majd a XVI. század óta református templomként funkcionál. A román alapokon gótikus stílusban épült monumentális templom épülete az Avas-hegy oldalában magasodik, közelében mutatós fagalériás, fatornyos harangtorony áll. Borsod vármegyében és ezen belül is Miskolcon a reformáció hatása igen erősnek és sikeresnek mutatkozott, amely leginkább Dévai Bíró Mátyás nevéhez köthető, aki az első magyar reformátor, humanista és egyúttal a templom első református lelkipásztora volt (érdekesség, hogy eredetileg ferences rendi szerzetes volt, és ebből "váltott" előbb evangélikus, majd református hitre). A templom és a harangtorony a református temető kertjében található, pontosabban a régi temető az akkori szokásokhoz híven a templom körül alakult ki. Ez a város legrégebbi és legszebb fekvésű temetője, amelyen több sétaút is keresztül vezet. A kiváló akusztikájú templomban rendszeresen tartottak orgonahangversenyeket, a templomban két orgona is található a keleti, illetve a nyugati oldalon.
Korábban a református istentiszteleteket rendszeresen itt tartották a templomban, de most azt olvashattuk a kapun, hogy átkerültek a Papszer utcai gyülekezeti terembe, talán felújítás vagy régészeti kutatások, de talán csak a téli hideg időjárás és "rezsicsökkentés" miatt.
A harangtornyot a XVI. században építették, itt korábban a temetőkápolna állt (amely megsemmisült).
Miskolc egyik legszebb látnivalója, nálam 5 pontos hely.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (12)
Avasi templom Miskolc - EgyébAvasi templom Miskolc - EgyébAvasi templom Miskolc - EgyébAvasi templom Miskolc - EgyébAvasi templom Miskolc - EgyébAvasi templom Miskolc - EgyébAvasi templom Miskolc - EgyébAvasi templom Miskolc - EgyébAvasi templom Miskolc - EgyébAvasi templom Miskolc - EgyébAvasi templom Miskolc - EgyébAvasi templom Miskolc - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Premier Hotel Miskolc - Reggelis ajánlat
Reggelis ajánlat
2025.05.08-ig
Premier Hotel Miskolc
26.700 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Villa Völgy Eger - Szobaárak félpanziós ellátással
Szobaárak félpanziós ellátással
2026.04.01-ig
Hotel Villa Völgy Eger
125.114 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval