Kiváló 2018. augusztusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2019. július 30.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A tulajdonos család legendáriuma szerint a fogadónak helyet adó módos parasztgazda háza már a 17. században is itt állt. A fogadó a felújított, de tájjellegét megőrző épületcsoportban 1992-ben nyitotta meg kapuit, azóta is a Möllmann-család működteti, akik szintén sváb gyökerekkel rendelkeznek. Régi, kézzel festett és faragott bútorok őrzik a tradíciókat, néhány szoba ilyen bútorokkal lett berendezve, illetve az étterem is. A wellness részlegben szauna, dézsafürdő, szabadtéri kád ad teret a relaxációra. A wifi megbízhatóan szolgáltatott. Mór leginkább a környező borvidékről, azon belül is az ezerjóról lett híres, amelynek nevével a kisváros neve is szinte összeforrt. Szívélyes vendégszeretet, az étteremben kitűnő konyha várt bennünket. Nagyon szép az udvar is, sok zöld, virágok, a gyerekeknek játszótér. Zuhogott az eső, de erről nem a vendéglátók tehettek.
A hely nagyon hangulatos , a személyzet kedves és segítőkész azonban mégis csalódás ért minket férjemmel . Évek óta nem voltunk kettesben sehol, így szilveszterre nagyon vártuk hogy mehessünk . A jakuzzi fűtése nem működött , a recepciós hölgy mindezt akkor közölte velünk mikor már kifizettük...
Tőbbedszer voltunk a Fogadó az Öregpréshez Hotelben. Most sem csalódtunk. Minden rendben volt. Igényes környezetben figyelmes, udvarias ellátásban volt részünk. Köszönjük!
A szállás jó helyen fekszik, kicsit reggel behallatszik az utca zaja, de nem annyira zavaró. A szoba megfelelő, tiszta, napi takarítás van, nekünk ugyan kicsit kicsi volt, de ez ízlés dolga. A személyzet nagyon kedves, udvarias, és segítőkész. Az étterem mindkét helyen kiváló, az adagok...